Hol lesz?

A főváros támogatja a Könyvhét Vörösmarty téri helyszínét

2016. március 24. 16:33
Nem lesz parkoló a Vörösmarty téren – derül ki a Főpolgármesteri Hivatal csütörtöki közleményéből. Az Ünnepi Könyvhét helyszínét Tarlós István főpolgármester, Láng Zsolt, a főváros tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottságának elnöke és Kocsis Máté alelnök is támogatja.

Az Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri helyszínét Tarlós István főpolgármester, Láng Zsolt, a főváros tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottságának elnöke és Kocsis Máté alelnök is támogatja – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a sajtóban megjelentekkel ellentétben a Vörösmarty téren nem lesz parkoló, és az említett bizottság már korábban döntött arról, hogy a téren rendezik meg a könyvhetet.

Hozzátették, hogy a tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottság március 8-i ülésén arról döntött, hogy a Vörösmarty tér Harmincad utca felőli részére adható közterület-használati engedély parkolás céljára. A közterület-használatra kiadott terület a Vörösmarty téren megrendezendő események megtartását és a tényleges rendezvényi terület nagyságát nem befolyásolja, így a könyvhét által igényelt területet sem – írták.

„Egyidejűleg azonban szeretnénk kijelenteni, hogy a rangos kulturális rendezvénnyel tett kivétel nem jelenti azt, hogy a főváros közterületi állapotának rendezését szolgáló koncepció érvényesítéséről a főváros a jövőben lemondana” – áll a közleményben.

A Főpolgármesteri Hivatal arra reagált, hogy a Magyar Narancs, a 444.hu és a 24.hu portálokon olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint a főváros tulajdonosi, gazdasági és közterület-hasznosítási bizottsága olyan döntést hozott, amellyel a könyvhét rendezvényt „kidobta”„száműzte”, „kifúrta” a Vörösmarty térről.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés