Várható tavaszi megjelenéseink

2016. március 30. 12:08

Agave Könyvek
Agave Könyvek
Ezt jelzi az is, hogy idén először leszünk kint kiadóként, saját standdal az április 21-én induló Könyvfesztiválon, és a Könyvhét mintájára ezt több – szám szerint öt – megjelenéssel is ünnepelni fogjuk.

Befejezéséhez érkezik az egyik legnagyobb tavalyi sikersorozatunk, Lev Grossman A varázslók-trilógiája is. A varázsló birodalma című harmadik rész egy fordulatos thriller és egy epikus fantasy találkozása, hősies történet a szerelemről és megváltásról, egy fiú férfivá éréséről, egy tanonc mesterré válásáról és egy megtört birodalom felemelkedéséről. Grossman A varázslók-trilógiájának letehetetlenül lendületes, végtelenül eredeti befejezése a 2014-es megjelenését követően szinte minden tudományos-fantasztikus toplista élén végzett, szerzője pedig a modern fantasy koronázatlan királyává vált. ()

Végezetül pedig nézzük a májust, amikor további három könyvet fogunk kiadni: Török Kriszta éjt nappallá téve dolgozott Pierce Brown Hajnalcsillagán, így az eredetileg bejelentett Könyvhét helyett már május 10-én meg fog jelenni. Brown sorozata óriási szenzáció világszerte, a Hajnalcsillag sokáig vezette a New York Times Bestseller-listákat, és a szerző aláírt már egy újabb trilógiára, ami ebben a világban fog játszódni, és az első része várhatóan jövőre érkezik. Ezt követően nem sokkal érkezik az idei első Maigret-kötetünk Georges Simenontól, a Maigret és a vérfoltos öltöny, majd még szintén a hónapban várható egy újabb felújított kiadás Philip K. Dicktől, a Figyel az ég.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában