Sziget2016

Gerendai: A Szigetnek igenis van társadalmi felelősségvállalása!

2016. április 19. 16:20
Írta: Makk János
Sajtótájékoztatót tartottak a Kioskban a Sziget főszervezői. Gerendai Károly és Kardos József nagy érdeklődésről és számos fejlesztésről számoltak be, valamint változatos programkínálatot ígértek a 24. Sziget fesztiválra. A program részét képezik többek között LMBTQ és migrációs tematikájú rendezvények, ezekkel kapcsolatban is válaszoltak a szervezők a Mandinernek.

Már most elfogytak az ötnapos bérletek, teltházra számítanak

Gerendai Károly és a szervezők kedden sajtótájékoztatót tartottak a 24. Sziget Fesztiválról a Kioskban. Elmondták: a Sziget versenyképességét mutatja, hogy ismét lényegesen megnőtt az érdeklődés a rendezvény iránt. Ez a fesztivál nem az előadóknak kínált magas összegekkel, hanem sokszínűségével és egyediségével tűnik ki, ennek köszönhető a növekedés – mondta Gerendai.

Az idei rendezvényre már most elfogytak az ötnapos bérletek és a hétnaposokból is már csak az egynegyede áll rendelkezésre, ezért telt házra számítanak a Hajógyári-szigeten. Az is lehet, hogy néhány héten belül minden jegy elfogy. Az üzletember ezzel kapcsolatban jelezte, hogy biztonsági és komfortszempontokból határokat kell szabni a rendezvény befogadóképességének, ezért kéri a Szigetről esetleg lemaradóktól a megértést.

Gerendai azt is elmondta, hogy érezhető fejlesztések lesznek tapasztalhatóak a tavalyi évhez képest a higiénia, a látványvilág és a környezetbarát intézkedések területén. Például növelik a takarítók számát és kitiltják a kereskedők kelléktárából a műanyag zacskókat. A leglényegesebb változtatás azonban az lesz, hogy a jegybeváltáskor személyi azonosítást fognak végezni, a karszalag sorszámát összekötik a felhasználó személyével. A bejáratnál felállított kamerás beléptető rendszer segítségével az illetékesek felismerik, ha nem a jogos felhasználó kíván belépni. 

Kardos József, a Sziget programigazgatója arról beszélt, hogy mennyiben változik a rendezvény programkínálata a tavalyi évhez képest. Kiemelte, hogy nem csupán a zene, például Rihanna koncertje az egyedüli attrakció, hanem a többi program is, mint a cirkusz, a színház és az operaelőadások. Sőt, az ismert klasszikus zeneszerző-DJ, Gabriel Prokofiev is fellép. A programigazgató hozzátette: várhatóak még LMBTQ, menekült, roma és mozgáskorlátozott témákat érintő rendezvények, kerekasztalok, előadások és beszélgetések is. 

„Szabadság Szigete”

A Mandiner arra vonatkozó kérdésére, hogy az LMBTQ- és menekült-tematikájú rendezvények mennyire vonzóak a közönség számára, illetve mennyiben a társadalmi felelősségvállalás a céljuk, a Sziget két szervezője igen terjedelmesen válaszolt. 

Gerendai Károly el tudja képzelni, hogy bizonyos programok valakinek kevésbé vonzóak, hiszen elmondása szerint a Sziget eléggé sokszínű ahhoz, hogy mindenki megtalálja benne azt, ami számára izgalmas és fontos.

Másik oldalról azt emelte ki Gerendai, hogy a Szigetnek mindig is volt egyfajta értékrendje, üzenete, ezt pedig a Szabadság Sziget - Island of Freedom szlogen is tükrözi. Ugyanakkor azt is elmondta a főszervező, hogy nem feladatuk politikai kérdésekben direkten állást foglalni, azonban az értékrendjüket azért kell tükrözniük. „Ez pedig az elfogadás, nyitottság értékrendje. Hiszen egy tömegrendezvényen, nem arra próbáljuk a sokféle embert ösztönözni, hogy nyitottak és elfogadóak legyenek, akkor eleve megmérgezzük a hangulatát a rendezvénynek, ahol sokféle ember, sokféle országból, sokféle gondolkodással gyűlik össze.” 

Gerendai: a rendezvénynek van társadalmi felelősségvállalása

Ezért szervez Gerendai szerint a Sziget sok olyan dolgot is, amelyek sok más rendezvényen nem biztos, hogy ennyire sokszínűen megjelenne. Persze az elsődleges szempont – tette hozzá –, hogy csupa olyan programot szerveznek, amire igény van. „Ha nem mennek oda az emberek és nem élvezik, nincs értelme folytatni.” Azt is elismerte emellett az üzletember, hogy a Sziget fesztiválon a szervezők megpróbálják kinyitni az emberek szemét új szempontokra és új gondolatokat igyekeznek megmutatni a közönség számára. 

Megszokható ugyanis a Szigettel kapcsolatban, hogy például a romakérdéssel vagy a mozgásukban korlátozott, fogyatékos emberek problémáival foglalkozik. Gerendai Károly kifejezte: „Azt gondolom, ebben igenis van felelősségünk és van társadalmi felelősségvállalása a Sziget fesztiválnak.” Amit pedig ezen felül vállalnak a szervezők, az a rendezvény multikulturális jellege, még akkor is, ha ezt a kifejezést nem túlságosan szeretik mostanában.

Kardos József programigazgató mindezt azzal egészítette ki, hogy mint kulturális fesztiválnak, a Szigetnek nem feladata, hogy bármilyen témában állást foglaljon. Manapság azonban a menekültkérdés pont egy olyan dolog, ami mindenkit foglalkoztat egész Európában vagy akár az egész világon. „Ezzel mindenképpen kell valamilyen szinten foglalkozni.” A Sziget azonban a kérdést elsősorban kulturális, szociológiai, illetve történelmi szempontból próbálja meg körbejárni. „Nem akarunk állást foglalni se pro, se kontra, döntse el mindenki maga, hogy mit gondol erről a dologról” – mondta a programigazgató.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nagyon jó lesz ez a fesztivál! A környék megint nem alszik egy hétig.
Összefújja a szél az "odavalókat".

A normalitás nem hozna üzletet a tulajnak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés