Tények és adatok 2.

2016. május 7. 17:15

Budapesti Fesztiválzenekar
Budapesti Fesztiválzenekar
A Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány törvényesen képez tartalékot. Ebből fedezzük folyó kiadásainkat, amikor (ahogy idén is) a bevételek, támogatások késve érkeznek.

„2000 óta a Budapesti Fesztiválzenekart egy közhasznú alapítvány működteti, amelynek auditált gazdálkodási és szakmai beszámolói folyamatosan elérhetőek a zenekar honlapján. Gazdálkodása nem vethető össze az államilag fenntartott zenekarokéval, amelyek más elven működnek.

Mint minden felelős gazdálkodást folytató alapítvány, a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány is törvényesen képez tartalékot. Ebből fedezzük folyó kiadásainkat, amikor (ahogy idén is) a bevételek, támogatások késve érkeznek. A tartalék biztosítja a folyamatos fizetőképességet, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy 4-5 évre előre tudjunk tervezni, s így sikeres szereplői legyünk a nemzetközi piacnak.

Az elmúlt években a non-profit Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány az alapítványi tőke reálértékének megőrzésére és tartalékképzésére fordította nyereségét. A költségvetés egyik évben nyereséges, a másikban veszteséges, a BFZ napokban nyilvánosságra kerülő tavalyi mérlegéből kiolvashatóan a 2015-ös évet 167 millió forintos deficittel zárta.

A Fesztiválzenekarhoz hasonlóan elismert, közhasznú, non-profit szervezetként működő amerikai zenekarok, mint a Bostoni Szimfonikus Zenekar, a New York-i Filharmonikus Zenekar és a Los Angelesi Filharmonikusok tartaléka mind meghaladja a 100 millió dollárt, míg a BFZ-é ennek töredéke, 1 milliárd 42 millió forint (3,8 millió dollár).”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez nem változtatott azon tényen, hogy 1.068.489 eFt értékpapírba fektették be a támogatások egy részét, amelyet minden tárgyévben azért kapnak, hogy a közhasznúsági tevékenységüknek meglegyen a forrásfedezet.
Megjegyzem 2013 mérleg szerint 981.482 eFt a pénzeszközök között szerepel és az értékpapír nulla. Feltételezve, pénztárba, folyószámlán, betétben.

(Megjegyzés. nem ártana a beszámoló táblázatának mindegyikére kiírni, hogy "Adatok eFT-ban)

Arról is adhatnának tájékoztatást, hogy a honlapon hol találhatók a szerződések és ma honoráriumot ki kapták és milyen értékben, milyen címen.

Csodálatos!

Elnök:
Simor András
Kurátorok:
Boros István; Granasztói György; Heal Edina; Marschall Miklós; Schimert, Konstantin; Soros, Tamiko; Strohmayer János; Szecskay András; Tóth, Sylvia; von Wulffen, Hubertus; Zwack Izabella; Varga Zoltán
A felügyelőbizottság tagjai:
László Csaba (elnök); Jalsovszky Pál; Juvancz Beáta; Terták Ádám

Alapítói okirat http://www.bfz.hu/wp-content/u..

II./1.
Az Alapítvány befektetési tevékenységet nem végez.

Az 1.0.68.489 eFt értékpapír befektetés akkor micsoda?

Fogadok, hogy minden második évben produkál valami veszteséget. Közhasznú nem lehet két egymást követő évben veszteséges. Nyereséges lehetne:-))))))))))))))))

Itt olvashatók az egyes évek beszámolói.
http://www.bfz.hu/rolunk/alapi..

Ma legalább ingyen játszottak:-)))))
Gyakrabban is megtehetnék.

Ha jól látom 2010 óta minden év nyereséges.

"Tények és adatok 2."

LOL

Inkább az lehetne a címe; Megzenésített forintok.

Na ja! Júdás a 30 ezüstpénzzel.

Minden csak a véletlen műve. ;-)

Csak közvetve!

Meghal a gazdag bankár. A gyászmenetben a skót sír a legkeservesebben. A mellette haladó férfi megkérdezi:
- Talán a rokona volt a bankár úrnak?
- Sajnos nem. Azért sírok ennyire.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés