Három jó kelet-európai film, ami jöhetne Magyarországra is

2016. május 7. 15:21
Naiv lengyel szirének, a napjait végigpiáló, apja vágóhídján dolgozó horvát jazztrombitás és egy öntelt francia politikus, aki Szarajevóba jött haknizni. Ajánlunk három kelet-európai filmet a goEast filmfesztivál mezőnyéből. Magyarországon is be kellene mutatni őket, annyira tetszettek.

A wiesbadeni GoEast filmfesztivál a győri Mediawave legszebb napjait idézi – azzal a különbséggel, hogy itt csak filmről van szó. A kifejezetten arisztokrata vonásokkal rendelkező Rajna-parti üdülőváros – egyben Hessen tartományi fővárosa, annak ellenére, hogy a harminc kilométerrel arrébb lévő Frankfurtot legalább kétszer annyian lakják – belvárosa ilyenkor pár patinás belvárosi mozi erejéig kelet- és közép-európai filmekkel telik meg, vele együtt cseh, lengyel, szlovák, román, bosnyák, szerb és néha magyar színészekkel, rendezőkkel, újságírókkal és egyetemi hallgatókkal.

Az áprilisi fesztiválon a szervezők önkritikus bevallása szerint még az átlagos kelet-európai melankóliánál is depressziósabb szokott lenni a felhozatal – ízlés és megszokás kérdése, én speciel nem éreztem ezt ennyire feltűnően. A GoEast mezőnyéből éppen ezért ajánlok három olyan filmet, amit bármikor szívesen újranéznék Magyarországon.

Córki dancingu (2016)

„Ti amúgy honnan tudtok lengyelül?” – kérdezi a nyolcvanas évek közepén kicsit nagyobbra szabott szürke öltönyében egy varsói sztriptízbár tulajdonosa a meztelenül előtte álló két fiatal lánytól, akik azért jöttek, hogy munkára jelentkezzenek. A két lány, Arany és Ezüst történetesen szirének, akik normál esetben azért közelednek az emberekhez, hogy megegyék őket. A film pedig egy horrorfilm, egy vígjáték és egy musical egészen kivételes ötvözete. Amiben lengyelül énekelnek.

A Córki dancingu úgy mutatja be a nyolcvanas évek Lengyelországának éjszakai életét egy ember és egy szirén néha szándékosan giccsbe hajló love story-ja közben, hogy nem csupán szórakoztat, hanem némi önreflexióval még az élet nagy kérdéseiről is mesél. A film 2016-ban Lengyelországban megkapta az Év felfedezettje díjat, és tényleg csak veszítenének vele a magyar mozinézők, ha nem találna hazai forgalmazót Agnieszka Smoczyńska mozija. Vagy a film zenéje, ami hamarosan Amazonra is felkerül.

Az élet egy trombita (2015)

Majd valahogy úgyis lesz, mert úgy még sose volt, hogy valahogy ne lett volna. Antonio Nuić filmje, a Život je truba körülbelül a horvát Üvegtigris – írom ezt úgy, hogy fogalmam sincs, van-e horvát Üvegtigris, illetve hogy releváns-e egyáltalán az Üvegtigris a horvát filmek szempontjából, a hangulati hasonlóság viszont tényleg tetten érhető.

Zágrábban vagyunk, a főhős két teljesen eltérő környezetből származó, ám abszolút közös nevezőn lévő átlagos fiatal, akik megházasodnak, hogy aztán elkezdődjenek a problémák: a megszállott jazztrombitás férj családjának vállalkozása padlót fog, az anyja azt hiszi, megcsalja a férje és még a cég könyvelője is gyanúba keveredik. A házaspár bár nem ilyen életről álmodott, nem tud mit tenni, kiveszi a részét a családi cég életéből, és nekilát lefaragni a problémákból annyit, amennyit csak lehet. Közben pedig olyan zenék hangzanak el, mint a Diletanti zenekar kiváló Božić dolazi című dala.

Halál Szarajevóban (2016)

Szarajevóban, egy Európa Hotel nevű szállodában vagyunk. 2014. június 28-a van, a Ferenc Ferdinánd elleni, az első világháborút kirobbantó merénylet századik évfordulója. A szálloda magas rangú diplomatákat vár egy EU által szervezett megemlékezésre. Az egyik, egy francia politikus már meg is érkezett, hogy elkezdje begyakorolni ünnepi beszédét. Jacques Weber valósággal lubickol az önmagával teljes mértékben elégedett, a keleti népeket lenéző nyugati entellektüel szerepében.

A hotel dolgozói két hónapja nem kaptak fizetést, és pont ezen a napon akarnak sztrájkolni, hogy magukra vonják az unió és a média figyelmét. A tetőteraszon közben egy Gavrilo Princip nevű férfi vár arra, hogy meginterjúvolják egy a száz évvel ezelőtti eseményeket kiértékelő magazinműsorhoz. A szerb nacionalista nejlonszatyrában pedig van egy fegyver, hogy a névrokonhoz hasonlóan elkövessen valami olyat, ami szintén nagy visszhangot vált ki, csak épp fogalma sincs, kit kéne ehhez lelőnie.

A szálloda – mindezt egy drogos biztonsági őr segítségével a biztonsági kamerák felvételéről végigfigyelni igyekvő – igazgatójára hárul hát a feladat, hogy ez a nap is balhé nélkül teljen el. Danis Tanović szatírája a balkáni háború utáni nemzeti ellentétekről, a kelet-európai kapitalizmusról, az EU-hoz való viszonyulásról mesél. Az idei Berlinalén a zsűri nagydíját kapta a film. Magyar mozikba vele! 

És van egy negyedik is, arról a trailer mindent elmond. Görgessenek felfelé.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ja. Minket már nem érdekelnek a társadalom problémái. Lehet, hogy nálunk már nincs is probléma?!
Minket csak az érdekel, hogy megdönthető-e Hajnal Tímea.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés