Iraki bevándorlókat mentettek a Holt-Tiszából

2016. június 2. 8:32
A kórházban látogatták meg a rendőrök azt az iraki családot, akiket korábban a Holt-Tiszából mentettek ki, ajándékcsomagot vittek nekik.

Szerda hajnalban öt iraki bevándorlót, köztük három gyereket mentettek ki Röszkénél a Holt-Tiszából magyar rendőrök – írja a Police.hu. A rendőrök hajnali kettő körül két embert láttak a vízben, akik a rendőrök láttán visszafordultak, de csak az egyikük ért partot a szerb oldalon. A rendőrök értesítették a vízi mentőket.

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vízi járőrei 6 óra 30 perckor öt emberre lettek figyelmesek, akik – a másik két személyhez hasonlóan - szintén a Holt-Tiszán keresztül próbáltak Magyarországra jutni. A rendőrök az iraki családot kimentették a vízből. Az egyik 2-3 év körüli gyermek kihűlés közeli állapotban volt, ezért a rendőrök mentőt hívtak, akik ellátásra a három gyermeket és édesanyjukat kórházba vitték. Az édesapát a rendőrök a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre állították elő. Az iraki család ügyében idegenrendészeti eljárást indított a rendőrség.

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője, dr. Révész Szabolcs r. alezredes és a mentésben közreműködő rendőr, Kálmán Csaba r. törzszászlós a kórházban látogatták meg az iraki családot, ahol egy ajándékcsomagot adtak át az édesanyának.

Összesen 44 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi a franc, Arlet,
ez már az új fejlesztésed?

Fantasztikus szellemi teljesítmény,
sokat dolgozhattál rajta...

(:–)))))))

Válaszok:
DrPepper | 2016. június 2. 12:29

Ez a féreg valamelyik DK-s, vagy maszopos. X-elem, aztán esélye nincs ahhoz, hogy hozzászóljak. Semmi relevanciája annak, hogy mit ír. Ha mindenki ixeli, akkor majd nikket vált, azt is xelni kell. Amióta nextet x-eltem, azóta sokkal kevesebbet kell görgetni. Most ez a tetű foglal sok helyet.

Készül a jobbikos összeborulásra.

Akkor te is Orbánra fogsz szavazni. Vagy fasiszta lettél?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés