HH

Mesterkurzus, koncert és táncház a Halmos Béla-emléknapon

2016. június 2. 12:50

Széki zenei mesterkurzust és táncházat tartanak június 4-én, a Halmos Béla-emléknapon. A mesterkurzust ifj. Csoóri Sándor tartja majd a Hagyományok Házában, a táncház a Budavári Művelődési Házban lévő Sebő klubban lesz.

Halmos Béla (1946-2013) legendás prímás, folklórgyűjtő és egyetemi oktató szerteágazó munkásságának minden arca szerepet kap a születésének 70. évfordulója alkalmából szervezett, mesterkurzust, táncházat és koncertet is felvonultató június 4-i emléknapon a fővárosi Hagyományok Házában – mondta el Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Hozzátette: Halmos Béla szorosan kötődött a mezőségi Szék településhez, amelynek népzenéjéből írta kandidátusi disszertációját is. Ehhez kapcsolódva az emléknapon széki zenei mesterkurzust vezet ifj. Csoóri Sándor, valamint lehetőség lesz helyi dalokat és mezőségi táncokat elsajátítani. Délután koszorút helyeznek el Halmos Béla Forint utcai házánál, emellett előadásokat tartanak Halmos Béla eddig feldolgozott hagyatékáról és gyűjtőkörútjairól.

Este a Halmos Béla 1995-ben megjelent Az a szép piros hajnal című lemezének anyaga csendül fel, majd az emléknap programja a Budavári Művelődési Házban lévő Sebő klubban táncházzal ér véget – ismertette Árendás Péter, aki kitért arra is: Halmos Béla jelentősége megkerülhetetlen a táncházmozgalom elindításában és az első népzenei tanfolyamok megszervezésében.

 

A bejegyzés trackback címe: https://fesztival.mandiner.hu/trackback/22897