Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

2016. június 15. 9:06

Pomsár Péter
Szubjektív Kultnapló
A 840 oldal körüli nettó terjedelem kicsit ijesztő lehet, de egy ilyen érdekes regénnyel gyorsan lehet haladni, észrevétlenül fogynak a száz oldalak, és a végén legfeljebb csak azt sajnálhatjuk, hogy mindössze ennyi volt.

A nagyon közeli jövőben járunk, ebből adódóan a technológia gyakorlatilag kortárs, legfeljebb egy évtizeddel előzi meg a jelenlegit. Nincs semmi mágiát idéző, csodálatos eszköz a megmeneküléshez, szó sincs Bernal-gömbökről vagy Stanford-tóruszokról, pláne O'Neill-hengerekről. A jó öreg Nemzetközi Űrállomás a túlélésre kiválasztott, lehető legnagyobb genetikai változatosságú csoport menedékének magja, persze egy kicsit felpimpelt változatban, például egy szép nagy, nemrég befogott aszteroidával kiegészítve.

Az, hogy nincs túlságosan nagy időugrás, minden felmerülő eszköz és technológia létezik, vagy legalábbis már folyamatban van a fejlesztése, nem csak a realizmushoz szükséges, ettől ismerősebb, emberközelibb és drámaibb is lesz a regény. Sugárpajzsokkal, térhajtóművekkel és egyéb csodákkal felszerelve nem lenne túl nagy kihívás, így viszont egészen őrültnek tűnik a projekt még úgy is, ha az ember tisztában van azzal, hogy hasonló helyzetben nem sok alternatíva akad. A téteket emeli az is, hogy a technológiai korlátok miatt messze nem lehet mindent és mindenkit Föld körüli pályára állítani (és még finoman fogalmaztam), illetve időszűkében a tervezés és a tesztelés sem olyan alapos, mint normál esetben, pedig így is történnek hibák - fogalmazzunk úgy, hogy botcsnálta Noéink nagyon nincsenek irigylésre méltó helyzetben.

A Seveneves - A hét Éva gyakorlatilag olyan, mint ha az AuroraA marsi és a Gravity ménage à trois afférjának eredménye lenne (ne menjünk bele... :)), ámbár az alapötlet jócskán megelőzi mindhárom művet. Minden ízében hard sci-fi, ezért is a fent említett Gates-i rajongás, nagyon szépen kidolgozott, alapos és átgondolt. Ebből adódóan meglepően hosszú, szinte már tudományos ismeretterjesztésnek beillő részekkel is találkozhatunk, viszont ez nem megy a karakterek vagy a történet rovására, mint pl. Kim Stanley Robinson regényeiben. Ugyan nem humorizál annyit, mint Andy Weir, de popkulturális (és kulturális, de nem annyira »pop«) utalásokat azért használ Stephenson is szépen, plusz ahogy azt a hasonló stílusban alkotó szerzőknél megszoktuk, ügyesen beépít a történetbe rengeteg olyan elemet, amikről egyenként is órákon át lehet beszélgetni a témára fogékony ismerősökkel.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában