Kultpol

Itt komoly kultúrpolitikát csinálunk – Hoppál Péter a Mandinernek

2016. június 29. 11:12

„Minek ölre menni, kezdjetek szeretni” – így énekel a forrongó színházi világnak Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. A kultúrharcok kapcsán a képzett zongorista, egykor Somló Tamást is kísérő Hoppál a Mandinernek elmondja: „amikor hisztiznek, azzal nem tudok mit kezdeni”, de hozzáteszi: nagyon nem elegáns, amit például Fischer Iván csinál. A fesztiválos élményeiről és kormányzati üléseket záró zongorásásairól is valló államtitkár ars poeticája az, hogy az elefántcsont-toronyba zárkózott kultúrát kinyissák és odaadják mindenkinek. Interjúnk.

Megfogadta, hogy ön lesz a legláthatatlanabb kultúrafőnök?

Ilyen fogadalmat nem tettem, de köszönöm. Nem bánom, ha ez a látszat. Három kollégám előzött meg ezen a poszton 2010 óta, többük pedig habitusuknak megfelelően észre is vétette magát a nyilvánosságban. Én nagyrészt napi 12-14 óra munkával igyekszem elvarrni a kultúra területén elvarratlanul maradt szálakat.

Nem azért nem látszik, mert a Magyar Művészeti Akadémia és a pénzosztó Nemzeti Kulturális Alap mellett valójában csak az a dolga, hogy a bevett intézményrendszert működtesse, tehát mozgástere nem nagyon van?

Ennél sokkal árnyaltabb a kép. Mi azért itt komoly kultúrpolitikát csinálunk.

Tényleg? Meg tudja fogalmazni röviden, mi annak a lényege?

Persze. Az, hogy az elefántcsont-toronyba zárkózott kultúrát kinyissuk és odaadjuk mindenkinek. Én muzsikus vagyok...

Itt is a zongora a szobájában...

Ókovács Szilveszter barátomtól kaptam kölcsön. Ők az Operában nem tudtak vele mit kezdeni és azt mondta, nem állapot, hogy végre egy „zongorista” államtitkárunk van és nincs hangszere.

Tud így dolgozni?

Hetente egyszer ülök csak oda. Önuralom. De hogy az eredeti kérdésre válaszoljak: '14 júniusában átnéztük a lehetőségeinket és arra jutottunk, hogy miután az örökségvédelem, a Hauszmann-programmal, Nemzeti Várprogrammal stb. elment a Miniszterelnökséghez, az NKA pedig elketyeg a saját rendszerében, ezeken a területeken nem tudunk látványosat alkotni. Nálunk van viszont a teljes magyar közművelődés, a közgyűjteményi világ, a táncművészet, a zeneművészet, a színházművészet. Minden adott tehát, hogy a közönségnevelésre és a közösségépítésre helyezzük a hangsúlyt. Lépésről lépésre bővítettük is azóta a kulturális ágazat költségvetését és a kultúrára fordított állami forintokat.

„Lépésről lépésre bővítettük a kulturális ágazat költségvetését”

 

A Művészetek Völgyére, azaz Kapolcsra is több pénzt adnak mint korábban...

Igen, háromszorosát, hatvanmillió forintot.

Kapolcsot két éve Oszkó Péter cége szervezi. Nem pikáns, hogy az egykori Bajnai-miniszter kft-jét támogatja a fideszes államtitkár Hoppál?

Kapolcs, a Művészetek Völgye szimbolikus. Ez a huszonhatodik fesztivál, a rendszerváltáskor indult, a köztiszteletben álló Márta István zeneszerző alapította egy hátrányos helyzetű kistérségben. 2007-'08 körül Gyurcsányék aztán nem adtak rá pénzt, a fesztivál nimbusza viszont akkora volt, hogy zsíroskenyérért is elmentek ugyanazok a művészek, akik korábban gázsiért. Nyilvánvaló, hogy Oszkó Péterék is azért mentek Kapolcsra, mert érték. Ha a non-profit kft-vel erősíteni akarják a fesztivált, akkor az jó, ennek a nagypolitikához semmi köze. Egyértelmű, hogy mivel kétéves harc után sikerült a vidéki minőségi művészeti-kulturális fesztiválokra 250 millió forintot elkülöníttetnem, a támogatottak között ott kell lennie Kapolcsnak.

Személyes élménye is van róla?

Bőven. Keszthelyen szoktunk nyaralni apósoméknál, onnan meg csak egy ugrás Kapolcs, úgyhogy gyakran átugrottunk a gyerekekkel.

Mit talált kultúrszempontból, amit a fővárosban nem?

Az improvizációs színház izgalmas világa az adott környezetben szinte a középkori vásári komédiás miliőt idézi, azt például ott éltem át. A kapolcsozás része az is, hogy megyünk és böngészünk a kézműves vásárban. Ott nincs gagyi, nincs fröccsöntött kínai portéka, helyette a gyerekek a 18. századi kovácsműhelyben kalapálhatják ki maguknak mondjuk a violinkulcsot. Amit viszont a gyerekeim máig emlegetnek, az nem kulturális termék – hanem egy zápor. Feleségem kislányunkkal visszajutott már a kocsihoz, én a két fiúval még kürtős kalácsért álltam sorba. Leszakadt az ég és mire elindultunk, a dombtetőről már alkalmi patak folyt lefelé az úton. Nem vagyok valami nagy hobó, de mezítláb gázoltunk a langyos „patakban” a fiaimmal. Imádtuk.

„Presser, Szörényi, Demjén ok, a tuc-tucot nem tolerálom”

 

A fesztiválok pluszpénzét tehát ön verekedte ki?

Ezt a különálló fesztiválsort igen. Sőt, jövőre duplázunk, akkor már félmilliárd forint áll rendelkezésre a vidéki minőségi fesztiválok támogatására a minisztérium részéről.

Ilyenkor Balog Zoltánnal kell verekednie?

Dehogy! Vele közösen harcolok a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Tavaly több mint négy órát voltam Banai kollégánál, idén már megúsztam két és fél órával. Az eredmény: 66 milliárdos többlet a tárcánál. Ha pedig a kultúrára fordított összeg teljességét nézzük: míg ez 2010-ben 180 milliárd volt, idén már 326 milliárd. Ebben persze a nagy építkezések is benne vannak és minden tárca kultúrára költött forintjai.

Oszkóék azzal is hatottak a szívére, hogy újra beemelték a Völgy programjába a komolyzenét?

Az új könnyűzenét hozták be tudomásom szerint. A soundos műfajokat. Az öregebb kapolcsozók ezt persze kevésbé tolerálják...

Ön öregebbnek számít?

Ha a piac igényli, el tudom fogadni ezeket a zenéket, de nyilván nem megyek ilyen rendezvényekre.

Hogyhogy? L. Simon László arról mesélt a minap egy konferencián, hogy hajnalba nyúló frakcióülések végén LGT-t szokott zongorázni-énekelni!

Hogyne, meg Illést, Fonográfot, KFT-t! Bármit a magyar könnyűzene klasszikusaitól! Arra utaltam csak: Presser, Szörényi, Demjén ok, a tuc-tucot nem tolerálom.

Így már érthető.

Pécsi vagyok, a város pedig máig meghatározó az országos könnyűzenei utánpótlásban. Én is játszottam egyébként annak idején egy egyetemi formációban: az országos ismertséget ugyan nem szerzett Zsűri Zenekarban. 1995 nyarán egyébként Somló Tamás turnézenekara voltunk, úgyhogy nem amatőrködés ment azért.

Amikor hisztiznek, azzal nem tudok mit kezdeni

 

Közben járt Kispál-koncertekre?

Komolyzenével foglalkoztam főleg, de voltam Kispál-koncerten, sőt még Kiscsillagon is. Az is örömmel tölt el, hogy látom a Punnany és a Halott Pénz országos szárnyalását. Vagy a 30Y-ét. Popot és rockot ritkán játszom, jó csapat kell hozzá. Néha valóban akkor is, ha kihelyezett frakcióülés van és miniszterelnök úr úgy hajnali egy körül befejezi a kérdésekre adott válaszokat. Ilyenkor előfordul, hogy a többiek karon fognak, leültetnek a zongorához és én vagyok a zenegép. Reggel ötig-hatig nyomjuk ilyenkor a régi slágereket fergeteges hangulatban.

Biztos sikere van ilyenkor, mégis, nem fáj, hogy a legnagyobb kulturális sikerágazat, a Saul fiát termő film nem tartozik önhöz?

Tényleg reneszánsza van a magyar filmnek, az egén meg új üstökösként jelent meg a Saul fia. Mindez azonban nem jött volna létre, ha nincs Nemzeti Filmalap. Minisztériumi főosztály ezt a sikert nem tudta volna összehozni. A művészmozik és a hatósági jogkörök mindenesetre nálunk maradtak és a tetszhalott állapotban lévő dokumentumfilmes világba is szeretnénk életet lehelni. Százmilliós forrást sikerült levadásznom erre, ami inspiráló kezdőtámogatásokra lesz csak elég, de kezdetnek talán ez sem lesz rossz.

Megy egyébként fesztiválozni?

Holdkóros fesztiválbolyongóvá váltam már júniusban is.

Fizet beugrót ilyenkor vagy önnek ingyen van?

Magánemberként természetesen fizetek. Sokan meghívnak, hogy nyissam meg, ha már támogattuk a rendezvényeket. Nem tudok persze mindenhova elmenni, de volt azért, hogy minden napra jutott. Szombaton mondjuk bezártam a POSZT-ot Pécsett, aztán mentem Komlóra, ahol nem hivatásos műhelyek elképesztő minőségű amatőr színházi fesztivált hoztak össze KASZT néven, teltházakkal, mindössze kilencmillió forintból. Másnap aztán Nagyváradon voltam, a Szent László Napok megnyitóján, onnan meg rohantam Kisvárdára, ahol a Kolozsvári Magyar Színház vezetőjének, Tompa Gábornak adtunk át díjat.

A POSZT most jobb volt, mint tavaly?

Tavaly hiszti volt, toporzékolás, hogy vége a színházművészetnek, mert Vidnyánszky Attila díjat nyert.

Erre céloztunk. Csakhogy most meg kiderült: Vidnyánszky megbukott, mert az ő ármánykodásai ellenére is feltámadt a magyar színház.

Ez hihetetlen. Van rajta sapka, nincs rajta sapka-mentalitás. Meg kellene lassan énekelni. Hőskölteményként. Mi akkor is megadtuk a támogatást, amikor Alföldi Róbert nyert, akkor is átadtuk a díjat. Nekünk ennyi a szerepünk. Biztosítjuk a támogatást és hagyjuk, hogy a szakma megcsinálja a fesztivált. Amikor hisztiznek, azzal nem tudok mit kezdeni.

De. Mondjuk tényleg megénekli.

Tavaly valóban énekeltem a színházi szakmának Pécsett a megnyitón. Az Anna And The Barbies híres dalának néhány sorát. Azt, hogy: „Kezdjetek nevetni, csak semmi melodráma, senki bele nem halt még komédiába! Ripacsok, színészek, az élet a tiétek, minek ölre menni, kezdjetek szeretni”. Mindig jelen volt sokféle értékrend a művészvilágban, ez teljesen természetes is, felesleges ölni egymást. Mindig lesznek persze, akiknek savanyú a szőlő.

„Attól szép a demokrácia, hogy mindenki elmondhatja a véleményét. Ahogy én is.”

 

Fesztiválokra tehát csak kötelességből megy, szórakozni nem?

De. Megengedtem magamnak két napot Miskolcon – a Bartók+ nagyon érdekelt. Végig is néztem a Bartók-maratont. M. Tóth Géza korszakos rendezésében mindhárom színpadi művet a Pannon Filharmonikusok előadásában.

Kapolcs nem lesz?

Idén nem, de csak azért nem, mert húszéves házassági évfordulónk van és megígértem a feleségemnek, hogy eltűnünk kettesben, nem megyünk sehova, ahol munka lenne.

Pedig nem szokott látványos konfliktusokba beleszaladni munka közben sem. Még Fischer Iván és Tarlós István csörtéje idején sem exponálta magát, miközben jobbosok kárhoztatták, amiért éppen ön támogatja milliárdos összeggel Fischert.

Kommentekkel nem mérgezem magam, ezek a vélemények tehát elkerültek. Feladatomnak tekintem viszont, hogy minél több pénzt tudjak kiharcolni a minőségnek. A Fesztiválzenekar magas minőségű, nemzetközileg elismert magyar együttes. Örülök, hogy két és félszeresére emeltük a támogatásukat 2010 óta. A milliárdos támogatás rendben van, hiszen nem gagyira ment – márpedig ez a fő szempont. Az persze nincs rendben, hogy a támogatott folyamatosan rossz színben tünteti fel azt a kormányt, amely a működési támogatását növeli.

Tehát amiért adófizetői pénzt ad, elvárná, hogy Fischer befogja a száját?

Sosem írtunk olyan záradékot a szerződésbe, hogy a főzeneigazgató úr a támogatásért cserébe nem becsmérelheti a polgári kormányzás eredményeit. Ettől függetlenül: nagyon nem elegáns, amit rendszeresen tesz. Még egy művésztől is elvárható lenne annyi objektivitás, hogy a 2010 előtti kormányzás a szakadék felé ment, most pedig egyre több dombot hódítunk meg. Persze pontosan attól szép a demokrácia, hogy mindenki elmondhatja a véleményét. Ahogy én is. Jelezhetem: nem tartom elegánsnak, hogy abba a kézbe harap, amely majd' háromszoros pénzt ad a zenekarának.

Miközben máshova, mondjuk Pécsre meg kevesebb jut?

Ez már a múlt. Amit az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretén belül létrehoztunk Kodály Központ néven, arra a King’s Singers mondja, hogy Közép-Európa legjobb hangversenyterme, Maxim Vengerov szerint egyenesen a hangversenytermek Stradivarija. 2011-ben még pécsi parlamenti képviselőként brusztoltam ki, hogy évi félmilliárd forinttal támogassa az állam a működést is. A Modern Városok Program keretében a kormány 2016-tól még egymilliárd-kétszázmilliót tesz hozzá, három év alatt pedig elérjük a 2 milliárdos állami támogatást, amiben a világszínvonalú Zsolnay Kulturális Negyed is benne van persze.

Pécsiként, komolyzenészként érthető, hogy odaadja a pénzt. Ez az ön kisvasútja, vagy erre van kereslet is?

Az építkezések előtt komoly vállalást kellett tennünk az EU felé. A 150 ezres városban 50-70-ezer fizető vendéget kellett garantálni. Hatalmas szám volt ez. Csakhogy ma már ráduplázunk erre is. Majdnem négyszázezer fizető vendég van, 90 százalék fölötti kihasználtsággal működik a Kodály Központ is. Ez pénzbe kerül, ahogy az egészségügy is. Minőséget mindenkinek! Ez a kormányzásunk kultúrpolitikája: kulturális alapellátásnak nevezzük. Életmentő, de legalábbis életminőség-növelő, hogy milyen kulturális lehetőség van vidéken, mihez juthatsz hozzá romaként, fogyatékkal élőként. Hogy kapsz-e minőségi kulturális közösségi élményt. A fesztiváltámogatások mögött ugyanez a logika.

Oszkóval egyébként beszélgetett a 2010 előtti kormányzásról is, amikor Kapolcsról egyeztettek?

Nem. Csak Kapolcsról beszélgettünk. Rajtam egyébként nem múlik a dolog. Ha felhívást kapok keringőre, táncolok.

Közös muzsikálás sem lesz? Oszkó elég jól herflizik...

Még az sem volt, de abban is benne lennék. Zenélős élményem egyébként volt idén, mégpedig Tolcsvay Lászlóval. Egyeztetni érkezett hozzám a Mária evangéliumáról, a darab újbóli bemutatásáról. Meg is lesz idén. Nem bírtam ki, hogy meg ne kérjem: játssza el a Nemzeti dalt abban a zseniális változatban, ahogy megzenésítette. Leült ide a zongorához, négykezes változatban eljátszottuk, meg együtt elénekeltük. Ráadásul épp március 15. előtt voltunk! Elképesztő élmény. A kollégáim bejöttek és fel is vették telefonnal videóra.

Mutassa!

Itt van.

Zenélős élményem egyébként volt idén, mégpedig Tolcsvay Lászlóval

 

Ez igen! Ha viszont ennyire bearanyozza saját életét a zenélés, nyilván támogatja a Music Hungary-n elhangzott követelést-kérést a mindennapos zenélés közoktatáson belüli bevezetéséről.

Boldog lennék, ha meg tudnánk valósítani egyszer, de óriási forrást igényelne már az is, hogy hangszerekkel ellássuk az iskolákat. Nagy szervezésigényű is. A jelenlegi óraterhelés mellé betenni pedig öngyilkosság lenne. A mindennapos éneklésen viszont dolgozunk. A lényege nem tananyagfejlesztés. Nem felelés, szolmizálás, kikérdezés. Lazító hatású éneklésről van szó.

Ön dönti el, hogy mit énekeljenek?

Kodály Zoltánné az erre a gondolkodásra létrehozott grémiumnak a tiszteletbeli elnöke, én az operatív elnök vagyok. Szakembereket vonunk be, nem repertoárt adunk. Először az óvodapedagógusoknak, aztán a tanítóknak, énektanároknak tartunk továbbképzést, hogy változzon a feleltetős szemlélet. Kampány, akció is kell majd aztán. Amilyen a Múzeumok Éjszakája. A lényeg az, hogy mindenki átélhesse: a kultúra felemel.

***

Fotók: Földházi Árpád.

A bejegyzés trackback címe: https://fesztival.mandiner.hu/trackback/23258