Ne álljunk bele a legegybitesebb DK-s logikába

2016. július 26. 11:08

Pap Szilárd István
Facebook
A Tusványos egy INGYENES kulturális rendezvény fiataloknak, egy olyan helyen, és egy olyan korban, ahol fiataloknak egyre kevesebb ilyen élmény jut, és az is csak jó pénzért. A Tusványos még ma sem arról szól a résztvevő tízezreknek, hogy mit hablatyol Orbán Viktor.

az elmúlt egy órában elég sokszor feljött a FB falamon, hogy fújj, mindennek a legalja, a Quimby fellépett a Tusványoson - közben meg rájöttem, az együttes oldalát is ellepték az hasonló kommentek. mint valamikori rendszeres tusványosozó, vagyis actual tapasztalatokkal rendelkező ember, mindenkit arra kérnék, hogy ne előre becsomagolt mirelit-ítéletek alapján gondolkozzanak a világról és a politikáról. igen, a tusványos mindig is a Fidesz rendezvénye volt, és ahogyan a párt, úgy a fesztivál politikai üzenete is egyre jobbra tolódott, idén már oda is eljutottak, hogy nagy migráncsozásban meghívtak egy olyan »szakértőt«, aki az őshonos nemzeti kisebbségek ellen is felszólalt!!! de közben a tusványos egy INGYENES kulturális rendezveny fiataloknak, egy olyan helyen, és egy olyan korban, ahol fiataloknak egyre kevesebb ilyen élmény jut, és az is csak jó pénzért. a Tusványos még ma sem arról szól, a résztvevő tízezreknek, hogy mit hablatyol Kósa Lajos vagy Orbán Viktor. persze, nyilvánvaló, hogy az egész rendezvény befolyásolja a résztvevők egy jelentős részének politikai világlátást, de ez például azért is lehetséges, mert egyedüli módon a Fidesz közösséget szervez, és mond valamit ezeknek a fiataloknak, ami más szereplőkről nem mondható el. nem gondolom, hogy a Quimby lenne a kultúra csúcsa, de zeneileg és kulturálisan is egy olyan élmény, amelyért ma magyarországi és határon túli magyar embereknek is súlyos ezreseket kell kiperkálniuk, és ha a zenekar úgy gondolta, hogy részt vesz, ahogyan korábban is többször, akkor igazán ne álljunk bele a legegybitesebb DK-s logikába, és ne kezdjük el anyázni őket. valóban, a dolog nem fekete-fehér, de ha olyan emberek, akik életükben nem voltak Tusványoson, csak úgy elkezdik a politikai identitások szerint értelmezni az egész világot, elkezdenek leorbánistázni mindenkit, akkor az utolsó légyszi kapcsolja le a villanyt. a hazai média nyilván az elmúlt években nagyon eltorzította ezt az egész eseményt, de Tusványos már évek óta székelyföldi fiatalok tízezreinek jelent szórakozást, közösségi élményt, és egyáltalán nem Orbán Viktort. a fesztivál bizonyos szinten tényleg tud működni egy bújtatott politikai szocializációs gépezetként. de ez nem a Quimby hibája, hanem azoké, akiknek évtizedek óta, és ma is igen kevés mondanivalójuk van a fiatalok politikai szocializációjáról, közösségépítésről, stb.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ilyen az, amikor a liberális szög kibújik az árokbetemetős-toleranciás-mindenmásvéleményirántnyitottakvagyunk-féle zsákból: amint egy liberálisnak mondott, hitt, elkönyvelt zenekar fel mer lépni egy patásorbánnarancsrezsimdiktatúra rendezvényen, már meg is történik a fatva, a nyilvános kiátkozás.

Hát, ebből az attitűdből nemigen lesz árokbetemetés meg nemzeti párbeszéd...

Tegnap megszakértette Orbán beszédét az a krétakörös figura (tán Gulyás Márton, vagy mi a here a neve), meg a TGM is. Ezek ketten nem semmi szellemi leépültségről tettek tanúbizonyságot. Orbán beszédeibe száz meg száz ponton lehetne fogást találni, és ezek ketten pont nem azokat találták meg, csak a szokásos szekértáborzombi logikát nyomják tovább.

Válaszok:
Megtalálta | 2016. július 26. 13:33
kalotaszeg | 2016. július 26. 14:19

Vágót már meg sem említem. Annyira nem volt képben, mintha ott se lett volna.

Bár élcelődész, azért tudd meg, hogy nem Bálványoson született a székely zászló, és nem az Orbány kormány segítségével, hanem a Böszme kormány és a szégyenletes, fasiszta 23-millió-román-kampány ellenére.
:-)

És megsúgom, hogy nem attól "történelmi", hogy e régen volt, hanem attól, hogy van és lesz törtélme, hosszabb mint a sarló kalapácsé, mint a vöröscsillagé és a hazánkban ugyancsak hervadozó vörösszegfűé.

Igen, hihetetlen, hogy mit ki nem hoznak az Orbán beszédeiből. Klinikai esetek, bár roppant olvasmányosak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés