Ágyútöltelékek odüsszeiája

2016. augusztus 10. 10:31

Rusznyák Csaba
Könyves blog
A Vörösingesek fő erénye, hogy Scalzi bátran és következetesen végigviszi benne az ötleteit, vezessenek azok időutazáshoz, egzisztenciális válsághoz vagy teljesen elszállt meta-sci-fi-őrülethez.

A Vörösingesek fő erénye, hogy Scalzi bátran és következetesen végigviszi benne az ötleteit, vezessenek azok időutazáshoz, egzisztenciális válsághoz vagy teljesen elszállt meta-sci-fi-őrülethez. Mindezt úgy, hogy közben egy pillanatra sem téveszti szem elől az alapkoncepciót és a »hogyan is történne mindez egy Star Trek-epizódban« kérdést. Szóval cselekményvezetősből jeles. De ami a humort illeti, maradjunk a közepesnél.

Félreértés ne essék, Scalzinak remek humora van, ezt már a Vének háborúja-sorozattal is demonstrálta, pedig az még csak nem is komédia, hanem egy nagyon is komoly, drámai és kőkemény űropera. És a baj éppen az, hogy a Vörösingesek csak nagyjából annyira vicces, mint a Vének háborúja-könyvek – vagyis a poénok többsége a karakterek közti laza interakciókból, cinikus, száraz, gonosz, hülyülő megjegyzésekből ered, míg a helyzetkomikumok, a szituációk, dialógusok fokozása sajnos sokkal kevésbé megy neki (kicsit több Douglas Adamset kellett volna olvasnia). Márpedig ez ilyen szempontból egy óriási kihagyott ziccer.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában