Demokrata bukás

2016. augusztus 29. 21:45

Ungváry Rudolf
Népszabadság
Nem csak kell, lehet is határozott, a felvilágosodás szellemének megfelelő feltételeket szabni az érkezőknek, ha az euro­atlanti kultúra területén nemcsak menedéket, de tartós letelepedést is keresnek.

„Az iszlám világából a rövid idő alatt nagy számban érkezők beilleszkedéséhez nem elég az irántuk való elvont emberbaráti megértés. Valójában olyan előírásokra, adott esetben törvényekre van szükség, melyek gátat szabnak annak, hogy az elkerülhetetlen nehézségek okozta frusztráció az iszlám politikai – hangsúlyozom: nem a muszlim, vallási – beidegződésekhez való visszaforduláshoz vezessen. Ebből következik, hogy nem elég csak általánosan a törvények betartására hivatkozni. Jogi szinten konkrétan elejét kell venni minden olyan követelésnek, mely valamiképpen a saria felvilágosodással ellentétes előírásainak közéleti betarthatóságára irányul. Erre ugyanis vannak példák ott, ahol már jelentősebb iszlám tömegek élnek. (Angliában például léteznek családi és pénzügyekben döntő saria bíróságok.) Ilyen rendelkezés például a nők testét teljesen eltakaró öltözetek tilalma, annak megakadályozása, hogy ne importáljanak nem Európában képzett iszlám papokat (imámokat) a közösségek, a letelepedési támogatás szigorú nyelv- és szakmatanulási előírásai, az olyan szokások tilalma, melyekkel megaláznak nőket, vagy megakadályozzák, hogy munkát vállaljanak.

A befogadás feltételéül mindezen szabályok betartását a letelepedni kívánóknak már megérkezésükkor jogilag kötelezően el kell fogadniuk, vállalva, hogy az iszlám politikai természetű előírásainak érvényesítését nem fogja igényelni a befogadó, nem iszlám államtól.

Mondhatja valaki, hogy például Magyarországon e követelmények a kevés bevándorló miatt nem időszerűek vagy nem mindegyik szükséges, s nehéz is mindennek érvényt szerezni. De most nem erről van szó, hanem arról, hogy ha a demokraták képesek lennének ezeknek a követelményeknek kellő eréllyel, elszántsággal hangot adni, ha egyáltalán megpróbálnának valamit mindebből megfogalmazni és vitát indítani, akkor annak a kommunikációs-politikai hatása fontos lenne. Mert azt üzenné, hogy nem ellentéteket akarunk szítani bevándorlók és hazaiak között, hanem megnyugtatni. Hogy nemcsak azok tartanak a bevándorlási hullám hatásaitól, akikre hat a rendszer demagógiája, hanem az ellenzéki demokraták is, de van más alternatíva, mint a kormányzaté, és az aggodalomtól még senki sem fajgyűlölő vagy a diktatúráját demokráciának álcázó Orbán-rendszer támogatója.

Nemcsak a befogadás kérdéséről szóló népszavazásnak a demokraták számára kiábrándító veresége fogja mutatni Magyarországon, hogy mennyire tétlen volt politikai osztályuk ebben a kérdésben. Hanem a nyugat-európai államokban a következő választások eredményei is.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 70 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Nemcsak a befogadás kérdéséről szóló népszavazásnak a demokraták számára kiábrándító veresége fogja mutatni Magyarországon, hogy mennyire tétlen volt politikai osztályuk ebben a kérdésben. Hanem a nyugat-európai államokban a következő választások eredményei is."

Úgy legyen!

Igazi szoci tempó!

Egyszerűen nem lehet ezeket a szabályokat betartatni, mert alapvetően ütköznének a szabad vallásgyakorlás emberi jogával.

Ennyi erővel nem taníthatna hittant egy Dél-Koreában szentelt pap vagy Jeruzsálemben végzett rabbi. Az ortodox apácák sem hordhatnák a fekete ruhát és fátyolt és az magyaríjászok mongolos prémsapkát. És nem prédikálhatna a Hitgyüliben a karizmatikus amerikai vendégprédikátor :-)

NEM a megveszekedett hiper-szekularizmus és a pluralizmus totális felszámolása a megoldás, ebből elegünk volt Rákosi pajtásék korában.

HANEM KEVESEBB, megszűrt bevándorló és NULLA tömegbevándorlás.

Válaszok:
hátakkor | 2016. augusztus 29. 22:06

Első feltétel a törvények szokàsok betartàsa.

Szabad vallás gyakorlás aham. Mindenütt van hàzirend. Ami adja magát. Hajnali 3kot feltekerem a Metallicàt és lehúhyozok a szomszédra szabadon.

Válaszok:
kalotaszeg | 2016. augusztus 29. 23:27

Alapfeltétel az kellene legyen, hogy ne tartsa kívánatosnak a befogadó ország hatályos törvényeinek lecserélését a Shariára.

Tévedés, nagyon sokan akarnak közülük.
Ezzel kapcsolatban felmérések vannak, utána lehet nézni (pl Pew Research center).

Addig is itt van egy videó, amelyben Raheel Raza, egy szunnita muszlim asszony mondja el mi is igaz valójában abból, hogy a muszlimok nagy többsége nem vall radikális, más vallásokkal és a nyugati demokráciával összeegyeztethetetlen elveket.


By The Numbers - The Untold Story of Muslim Opinions & Demographics


http://www.liveleak.com/view?i..

Semmi bajom a házirenddel.
De ha tömegesen betelepítek egy kultúrkört, akkor idővel megváltozik a házirend, ha tetszik, ha nem.
Vagy saria, vagy ateista diktatúra.

A magyaroknak egyik sem kell.

Rosszul érted, de ez nálad módszer, úgyhogy veled nem fogok vitatkozni.

A szabályok betartatása csak tudatuk megváltoztatása után lenne lehetséges.

Még nem tudjuk, mi lesz a Gyurcsány-DK kampány és sikeres lesz-e. Jön egy forró szeptember és nem igazán lehet megjósolni, mennyire hat majd, csak reménykedni, h. a magyar népség-katonaság többségében csak leteszi a voksát arra, h. legalább a parlament beleegyezése NÉLKÜL ne telepíthessenek ide nem ide valókat, akikkel látszik, h. a tőkében, iparban gazdag Nyugat sem bír, sőt, évtizedek óta.

Nagy baj az, h. az emberekre leginkább hatással rendelkező pedagógus kar pl. szerintem általánosan egyértelműen NEM ennek a kormánynak a híve, és mint nagybecsű ellenzékünk, nincs az a kormányzati döntés, ami megfelelne nekik, nincs az az eredmény, amit méltányolni tudnának, sőt, az ellenszenv még a jól fölfogott önérdeket is fölülírni képes.

Akár figyelemre méltónak is mondhatnánk ezt az írást. Csakhogy életveszélyes magatartásra buzdít.

Ha egyszer beengedjük ezeket az embereket, akkor itt vannak, képviselik az érdekeiket, ha helyesnek gondolják a sariát (monjuk a fiaik) hát azt.
Tessék mondani, ki gondolta 40 évvel ezelött, Hogy Franciaországban betiltják a hagyományos köztéri karácsonyfa állítást ? Ki gondolta volna, hogy robbantanak és lövöldöznek ?
Ki gondolta volna, hogy egyes területek társadalomon és hatalmon kívülivé válnak ?

Tehát legelösször is a túlhajtott neoliberalizmust kell kiirtani, mert ez az előfeltétele, hogy a hagyományos életformánkat megőrizhessük.
Utána ha nagyon akarunk, akkor korlátozott számú, szigorúan szűrt embert be lehet engedni. Meg kell követelni a beengedés feltételéül szabottak betartását. Az emberi jogosdit pedig fel kell számolni, mert nem az ő, hanem az őslakosok jogainak és életfeltételeinek a biztosítása a döntáshozók felelőssége.

Nos a javaslattevő erre is kész ?

Ungváry részéről, ez valami "megvilágosodás féle"?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés