Köztünk élnek...

2016. szeptember 7. 21:53
dr. Lőrincz Anna
Mandiner.család
Hogyan lesz a bajból jog vagy a jogból baj - játék a szavakkal, vagy annál picit több...

Frappáns segítség a várakozások, sorban állások, üresjáratok hosszú perceire az a játék, amikor csak egy hangot lehet egy szóban megváltoztatni, úgy, hogy egy új értelmes szót kapjunk, majd abból az előző módszerrel ismét újat és újat - így egy szóláncot képezve egész vicces szóözönt kaphatunk. Szavakat, amelyeknek semmi közük egymáshoz, mégis hasonló a hangzásuk. 8 éves kisfiam révén, akinek egyik legkedvencebb szórakozása a nyelvi játékok űzése, értesültem arról, hogy így lehet a "baj" szóból a "jog" szóig eljutni, nem is olyan bonyolultan: baj-boly-bog-jog, és persze fordítva.

Ezen a szóláncon aztán - nyelvi leleményén való megelégedettségében fülig érő szájú kisfiamat elnézve - elmerengtem egy pillanatra.

Szülőként az új tanév kezdete okán az elmúlt hetekben lázasan füzeteket, tornaruhát, tornatáskát vásároltunk, tolltartót rendeztünk, ceruzát hegyeztünk, könyveket címkéztünk, ünneplő ruhát mostunk és vasaltunk, és mindeközben sóhajtozva, megannyi izgalomtól, aggodalomtól terhelve, még az első uzsonnás szendvicset kenegetve is azon töprengtünk: Vajon milyen lesz csemeténk első oviséve/iskolaéve? Vagy milyen lesz az új tanév a már megszokott helyen? Jön-e új lurkó az ovis-csoportba? Ugye nem ment máshová nyáron a kedvenc óvó/tanítónénink? Vagy éppen: lehet, hogy reánk néz a Jó Isten és végre elmegy a finomanszólvapályatévesztett mumustanár, aki megkeserítette a tavalyi évet? Kibír-e még egy tanévet a roskadozó oktatási épület? Összeegyeztethetőek-e a különórák? Ráér-e majd a nagyi, hogy úszni vigye a gyereket? stb, stb.

Nem lebecsülve egy átlagos kisgyermekre (és családjára) váró megpróbáltatások számát és súlyát, azt gondolom, hogy mindezen aggodalmak tárgya jellemzően kezelhető és túlélhető. Bevallom, iskolás pályafutásom során bizony akadt pocsék (akár szadista) tanító(néni), rossz állapotban lévő épület, kibírhatatlan különóra, felesleges túlterheltség, kötözködő osztálytársak, ehetetlen menza, megannyi kellemetlenség, mégis itt vagyok, és legfeljebb halvány emlékként derengenek a kisebb-nagyobb, akkor akár feldolgozhatatlannak tűnő sérelmek.

Akikről most szólni szeretnék - merthogy ők jutottak eszembe a jogos-bajos szójátékról -, azok helyzete azonban ettől eltérő. Ők azok a gyerekek, akik valamilyen másságukból adódóan nehézségekkel küzdenek a tanulási folyamatban való részvétel szempontjából. Akik például nehezebben mozognak, beszélnek, írnak, olvasnak, gondolkodnak, érzékelnek, mint a korosztályukbeliek, vagy éppen szociális képességeik, figyelmük marad el átlagos társaikétól, tehát van valami "Baj"-uk.

No, itt jön be a címben szereplő bűvös szó, a "Jog". Merthogy, szerencsés módon a mi modern, felvilágosult, humanista államunk nem feledkezik meg "más" barátainkról, gondoskodik róluk is! A köznevelésről szóló törvény kimondja, hogy ezeket a gyerekeket különleges bánásmódban kell részesíteni. Mindez igen szerteágazó jogosultságokat foglal magába: egyéni fejlesztési terv, gyógypedagógiai támogatás, speciális tanterv, tantárgyi minősítés alóli felmentés, speciális feltételek a számonkérés során, speciális segédeszközök, stb.

És itt le is lehetne zárni e cikket, elégedetten hátradőlni: hát, igen, nehéz ugyebár mindenkinek, van persze, akinek csak kicsit nehéz, és van azért olyan, akinek kicsit jobban nehéz, de hál' Istennek ez utóbbiak megkapják azt a segítséget, amely kompenzálja eme nehézségeket.

Nos, azért ez sajnos nem ilyen egyszerű. A fentiek mellett - vagy azok ellenére - a napokban rengeteg olyan anyuka vasalta úgy az ünneplő ruhát, válogatta a tolltartóba való ceruzákat, vagy éppen vajazta csemetéje első uzsonnáját, hogy a többi szülőnél sokkal nehezebb súlyok nyomják a vállát. Hogyan működnek a valóságban a jogszabályban meghatározott mechanizmusok? Mennyire fog valóban egyénre szabott támogatást kapni a gyerek? Lesz-e elég kapacitás az intézményben az egyéni igények kielégítésére? Be tud-e illeszkedni a féltett csemete az új közösségbe, ahol mássága miatt nyilvánvalóan ki fog lógni a sorból? Vagy, rosszabb esetben: mi lesz, ha ugyanúgy kirekesztett vagy peremhelyzetben lesz, mint tavaly? Tudja-e a tanító néni/óvó néni kezelni a felmerülő nehézségeket? És ha „neadj’ Isten” egy adott hely bevált, ugye nem lesz semmiféle kedvezőtlen változás az új tanévben? Ugye nem kell idén (is?) iskolát változtatni? És mivel nem egykönnyen adódik „B” terv egy ilyen helyzetben, ez utóbbi egy igen nyomasztó alternatíva.

Igen, a "baj-boly-bog-jog" játék valójában nem gyerekjáték, én is csak azért rágódhatok rajta, mert saját élményből táplálkozom: a mi családunk számára is húsba vágó kérdés, hogy ne egy olyan országban éljünk, ahol a jog elszáll, de a baj  megmarad, még akkor is, ha az egyikből (persze nem mindegy, melyikből) következik a másik.

Fontos szólni róluk, fontos tudnunk róluk, megismernünk őket (köztünk élnek!) és helyzetüket, hogy a magunk eszközeivel mi is támogassuk őket, mert a jog(szabály) önmagában nem jelent megoldást számukra, sőt, az igazi megoldás bennünk rejlik! És itt nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni: egy mosoly, a figyelem, a partnerként kezelés igenis támogatásnak minősül.  Róluk fogok írni a továbbiakban is.

Addig is mindenkinek szép iskolakezdést, és derűs napokat kívánok!

 

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés