Újabb egymilliárd forint óvodai konyhák fejlesztésére

2016. november 22. 12:04
Újabb egymilliárd forint támogatás odaítéléséről döntöttek a gyermekétkeztetés technikai feltételeinek javítására kiírt pályázaton, ennek köszönhetően további 42 óvoda konyhája újulhat meg. Ezzel együtt az idén 4,27 milliárd forint költségvetési forrást nyerhettek el pályázaton a feladatot ellátó önkormányzatok – tájékoztatott Berczik Ábel, a NGM kincstárért felelős helyettes államtitkára.

Berczik Ábel közölte: az első körben 130 önkormányzat részesült több mint hárommilliárd forintnyi támogatásban, miután a nemzetgazdasági miniszter a nagy érdeklődésre tekintettel megemelte az idei egymilliárdos keretösszeget.

A mostani döntéssel olyan önkormányzatoknál kezdődhet meg a konyhafejlesztés, amelyek eddig forráshiány miatt nem részesülhettek támogatásban. Ez szorosan kapcsolódik a kormány szakpolitikai célkitűzéseihez, hiszen azon túl, hogy az idén 71,7 milliárd forinttal támogatja az önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatellátását, további forrásokat biztosít az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtésére is – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A tavaly kezdődött programsorozat célja, hogy a hároméves kortól kötelező óvodáztatáshoz kapcsolódóan minél több önkormányzati főzőkonyha és gyermekétkező feleljen meg a jogszabályokban előírt élelmiszer-biztonsági és higiéniai követelményeknek. A pályázat keretében infrastruktúra-fejlesztésre is lehetőség nyílik, amelynél az energiahatékonyság mellett a környezetvédelmi szempontok is kiemelt szerepet kapnak.

A kormány a jövő évi költségvetésben is elkülönítette a program folytatásához szükséges pályázati keretösszeget – emelte ki Berczik Ábel.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés