Az amerikai határrendészet arcfelismerő rendszerek alkalmazására készül

2019. május 16. 10:10
Az Egyesült Államok határrendészete arcfelismerő rendszerek alkalmazásától várja az országot elhagyó személyek könnyebb és hatékonyabb számontartását. Az új technológia alkalmazása megoldást nyújthat arra a növekvő problémára, amely szerint az utóbbi években a törvénytelen bevándorlóknak már nagyobb hányadát teszik ki azok, akik a megengedettnél hosszabb ideig tartózkodnak az országban, mint azok, akik eleve jogellenesen lépnek be az országba.

Az Egyesült Államok bevándorlást ellenőrző rendszere úgy épül fel, hogy mindig azokat ellenőrzi, akik az országba belépnek, és nem pedig azokat, akik az országot elhagyják. Az amerikai hatóságok ezért több mint két évtizede próbálnak hatékony megoldást találni arra, hogyan tudnák számontartani az országot elhagyó külföldieket – köztük pedig azokat, akik túllépik a vízumokban meghatározott tartózkodási időt. Az amerikai vám- és határellenőrzési ügynökség most azt állítja, hogy az arcfelismerő rendszerekben megtalálta a megoldást. Az előzetes becslések szerint ezzel a módszerrel a következő négy évben az országot elhagyó utasok 97%-át azonosítani tudják majd.

Az arcfelismerő rendszer működési mechanizmusa szerint az országot elhagyó utasokról, mielőtt megkezdik a beszállást, a repülőtéri kapukra felszerelt kamera felvételt készít. Ezen felvételek alapján úgy azonosítják az utasokat, hogy összevetik azokkal a képekkel, amelyeket a vízumok vagy útlevelek tartalmaznak, illetve amelyeket az Egyesült Államokba való belépéskor készítettek. Ha a képek alapján sikerül a párosítás, akkor a rendszer nyugtázza az ország elhagyását. Amennyiben nem sikerül, úgy a határőrség további ellenőrzést fog végezni, ugyanis azok, akik a megengedettnél hosszabb ideig tartózkodnak az országban, tíz évig eltilthatók az újabb belépéstől.

Tavaly ősztől kezdődően már 15 különböző amerikai légikikötőben ellenőrzik ilyen kamerák az utasokat. Az arcfelismerő rendszert több mint 15.000 járaton tesztelték, és ennek során 7.000 olyan utast azonosítottak, aki túllépte a vízumban előírt megengedett határidőt. A vám- és határellenőrzési ügynökség becslése szerint 2018-ban összesen 666.582 olyan utas érkezett akár repülőn, akár hajón az Egyesült Államokba, akik aztán a megengedetthez képest tovább tartózkodtak ott. Az utóbbi években a törvénytelen bevándorlóknak nagyobb hányadát teszik ki azok, akik a megengedettnél hosszabb ideig tartózkodnak az országban, mint azok, akik jogellenesen lépnek be az országba.

A kamerák felszerelése végső soron felválthatja azt a jelenlegi határellenőrzési rendszert, amelyben a határőrség csupán a távozó repülőgépek nyilvántartására hagyatkozhatott. Természetesen az új rendszer még nem nyújt segítséget azok számontartásában, akik szárazföldön hagyják el az országot. Ugyan Kanada az országba az Egyesült Államok felől belépőkről megosztja az információit az amerikai határellenőrzési hatóságokkal, de Mexikó esetében az amerikai határőrök gyakran csak akkor tudják meg, hogy egy adott személy elhagyta az országot, amikor az a személy később megpróbál visszatérni. Mindez azonban most megváltozhat, ugyanis a vám- és határellenőrzési ügynökség bejelentése szerint Texas déli részén elkezdik tesztelni azokat az arcfelismerő rendszereket, amelyek képesek az államhatáron átkelőkről ellenőrzésre alkalmas képfelvételeket készíteni.

A rendszer kritikusai azt állítják, hogy a határellenőrzés által alkalmazott mesterséges intelligencia az emberek magánszférájának megsértését eredményezi, és emellett az adatok felhasználása miatt is aggódnak. A vám- és határellenőrzési ügynökség e kritikákra válaszul azt állítja, hogy a képeket titkosítva, csak egy rövidebb ideig tárolják.

 

Az összefoglalót Sándor Lénárd készítette.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés