Etikai vizsgálatot kér maga ellen az amerikai szenátor, aki azelőtt adta el a részvényeit, hogy pánikot keltett a tőzsdén

2020. március 23. 15:12
Lemondásra szólítottak fel pénteken két amerikai szenátort, Richard Burrt és Kelly Loefflert, aki eladta a részvényeit a tőzsde bedőlése előtt, majd újabb két politikusra vetült a bennfentes kereskedelem gyanúja. Richard Burr először jó ütemérzékkel eladta részvényeit, majd kicsit később már arról nyilatkozott, hogy az új típusú koronavírus sokkal agresszívebb, mint bármi más, amit a közelmúlt történelmében valaha is láttunk, kiváltva a tőzsdei pánikot.

Richard Burr és Kelly Loeffler egyaránt republikánus párti, és a ProPublica oknyomozó újságírói szerint feltehetően tudomásuk volt azokról az előkészületben lévő intézkedésekről, amelyek az új típusú koronavírus megfékezését célozzák.

Richard Burr a szenátus hírszerző bizottságának elnökeként naprakész információkkal rendelkezik a járványhelyzetről. Február 13-án 628 ezer és 1 millió 700 ezer dollár értékben adott el tőzsdei részvényeket, két héttel később pedig, az amerikai közszolgálati rádió (NPR) riportja szerint egy kongresszusi rendezvényen arról beszélt, hogy az új típusú koronavírus sokkal agresszívebb, mint bármi más, amit a közelmúlt történelmében valaha is láttunk. A kommentárja után kezdődtek meg a Wall Streeten a nagyarányú részvényeladások.

A Daily Beast című portál információi szerint Kelly Loeffler georgiai szenátor hasonlóképpen részvényeket adott el a járvány kirobbanása előtt. Január 24-e és február közepe között 1,28 millió és 3,1 millió dollár közötti értékben értékesítette tőzsdei részvényeit. A szenátornő péntekre virradóra a Twitteren azt írta: csak három héttel azt követően szerzett tudomást a tranzakcióról, hogy az megtörtént. Nevetséges és alaptalan támadásnak minősítette a tényfeltáró riportot, s azt állította, hogy nem ő hozza a döntéseket a tőzsdei portfoliójáról.

Alexandria Ocasio-Cortez New York-i demokrata párti képviselő pénteken gyomorforgatónak nevezte a történteket, és lemondásra szólította fel a két politikust. Tucker Carlson, a Fox televízió egyik befolyásos kommentátora úgy fogalmazott: „talán van tisztességes magyarázat arra, amit Burr szenátor tett. Ha van, akkor ezt azonnal meg kell osztania a közvéleménnyel, de ha nincs, akkor le kell mondania szenátori posztjáról, és eljárást kell indítani ellene bennfentes kereskedelem miatt.”

Péntek délután kiderült, hogy két további szenátor is üzletelt a tőzsdén a terjedő járványra vonatkozó információk birtokában. Diane Feinstein kaliforniai demokrata párti szenátorról és Jim Inhofe oklahomai republikánus szenátorról van szó. Feinstein azzal védekezett, hogy a tőzsdei tranzakciókat a férje bonyolította, akinek egyébként egy biotechnológiai cégben van mintegy 6 millió dollár értékű részvénye. Inhofe szintén azzal érvelt, hogy a brókere intézi az ügyeit. A Fox televízió értesülései szerint mindkét politikus a szenátusi tájékoztatók révén bennfentes információkhoz juthatott a koronavírus-járvány miatt várható lépésekről.

Burr szenátor közben bejelentette, hogy etikai vizsgálatot kér maga ellen.

(MTI)

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés