Örüljünk, ha az emberi arcunkat tudjuk megmutatni

2012-08-07 12:12:06

Írta: Bakó Beáta
Technikailag tényleg nagy fejlődés történt, de az emberi gyarlóság sok tekintetben nem változott – állítja Mucsi Zoltán. Az ország egyik legismertebb színészével az Ördögkatlan fesztiválon, két előadás között beszélgettünk kortárs drámáról, társadalmi problémákról és önismeretről.

Kaisers, TV, Ungarn-t című darabot, amivel most lejöttetek, nem igazán lehet másként értelmezni, mint a közmédia körüli felfordulás parafrázisaként. Mi erről a véleményed színészként, aki ebben a világban mozog? 

Ez egy görbe tükör, és célja is az volt, hogy legyen valamilyen áthallás: Pintér Béla színháza általában reflektál arra, ami körülöttünk történik. Hol tragikusan, hol tragikomikusan, hol abszurd módon. Az előadásról van véleményem: azért vagyok náluk, mert nagyon szeretem a Béla előadásait. Remélem, a jövőben jobb helyzetbe fognak kerülni az alternatív színházak, és főleg azok a színházak, amelyek minőséget képviselnek. Béláékról azt gondolom, hogy az elmúlt tíz-egynéhány évben létrehozott előadásaik és a jó néhány külföldi meghívásuk valamilyen színvonalat képviselnek.

Ezelőtt dolgoztál már Pintér Bélával?

Nem, beugrottam még nagyon régen a Kórház-Bakonyba, de amúgy ez volt az első.

Korábban a Krétakörnél játszottál, amíg színház formában működött. A Krétakör vállaltan közéleti vagy politikai színházat csinált, de mennyire lehet célja ma a színháznak, hogy a közéletre reflektáljon?

Én azért nem egyszerűsíteném le erre a Krétakört, ennél jóval sokoldalúbb volt. A színháznak nyilván reagálnia kell arra, ami a környezetében történik, és fontos, hogy legyen kortárs dráma is. Persze nem csak a kortárs drámával lehet reflektálni arra, ami körülöttünk történik: elég sok olyan dráma van, ami kiállta az idők próbáját, és ami ugyanolyan érvényes, mintha tegnapelőtt íródott volna. Ez elég szomorú, mert azt mutatja, hogy technikailag tényleg nagy fejlődés történt, de az emberi gyarlóság sok tekintetben nem változott.

Az ember mindig emberi maradt, ennek talán örülhetünk is, nem?

Annak kell örülnünk, ha az ember az emberi arcát tudja megmutatni; és az ordast, ami ott lakozik bennünk, egy ketrecben tudjuk tartani. De ehhez önismeretre van szükség, ami fájdalmas lehet. Az is kérdés, hogy van-e képességünk vagy hajlandóságunk önmagunkon változtatni.

Segít a színház és az improvizáció az önismeretben? Csináljátok a Buszszínházat és sok interaktív darabot: az improvizáció sok tekintetben nagyon tanulságos tud lenni.

Nyilván segít, de nem ez a fő és egyetlen módja. Az önmegismerés elsősorban szándék kérdése, és az még csak egy kétcentis lépcső az egészben.

2008 óta már nem létezik a Krétakör, vagyis átalakult egy projekt alapú intézménnyé. Ebben már nem veszel részt?

Amikor a Krétakör átalakult, utána két évig szabadúszó voltam, majd a Bárka Színházhoz szerződtem. Most a jövő évadtól újra a szabadúszással próbálkozom.

A színház mellett sok filmben is szerepelsz, a legtöbben inkább ezekből ismernek.

Járunk mi azért a Bárka Színházzal, a Nézőművészetivel is vidéken, ha hívnak – ami attól is függ, hogy a kultúrházaknak mennyi pénzük van. Elég sokat megyünk, az Ördögkatlan nem egyedi alkalom. Ez egy nagyon jó fesztivál szerintem, mert máig családias maradt. Persze elfogult vagyok az Ördögkatlannal: nem biztos, hogy én vagyok az, aki objektíven tud beszélni róla, mert nagyon jó barátaim hozták létre a fesztivált. A programokat olvasva is elég sok olyan embert látok, akik a szívemhez közel állnak. Elég jó minőségű és sokszínű fesztivál a maga műfajában.

Most is lent vagytok egész héten?

Sajnos ebben az évben csak három előadásban veszek részt, mert egy tévésorozatban forgatok, így hoznak-visznek. Sajnos az idén úgy alakult, hogy nagyon picike szeletet kapok az Ördögkatlan-tortából.

Amikor több időd van, munka mellett kikapcsolódni is jársz ide?

Általában igen, az előző két évben az egész család itt volt a megnyitótól a zárásig. De most csak az előadás idején tudok itt lenni.

A fő karaktered sokak szerint az idegbeteg magyar kisember: egyetértesz ezzel?

Erre nem nekem kell válaszolnom: az emberre ragasztanak bélyegeket, és aztán valamelyik jól áll neki, valamelyik igaz, valamelyik pedig nem igaz. Ez olyan, mint amikor azt kérdezik, hogy jó-e egy darabom: az embernek van véleménye, de nem saját magát kell minősíteni.

Ha feltételezzük, hogy így van, akkor a magyar kisember sorsa miért függ ennyire össze az alkohollal? Főleg a Nehéz című darabra gondolok, amely szerintem egy nagyon megrázó és nagyon jó előadás lett.

Ha mozogsz az országban, látod, hogy a magyar lakosság, de maga az egész emberiség elég szoros barátságban van az alkohollal, és ennek vannak szélsőséges példái is. Az nem egy egyedi példa, hogy kitaláltam: egy ember alkoholt iszik, esetleg egy kicsit többet, és attól meghülyül vagy megvadul.

Azért volt nagyon erős darab a Nehéz, azért fogta meg a közönséget, mert szinte mindenkinek van egy ismerőse, aki tipikusan olyan figura, mint a főhős.

A Nehéz egy sorsdráma. Az alkohol pedig valaminek a következménye, amiből nyilván következik egy másik következmény. Tehát kulturáltan jó barátságban lehet lenni ezzel a szerrel, úgy is, hogy nem megy rá az ember. Én azt mondom, hogy amikor ilyen mélységig eljut ez a szövetség az alkohollal, akkor annak nagyon sok visszavezethető oka van. Itt jön be az emberi tényező, hogy ezeket az okokat le tudja győzni, szembe tud vele menni, meg tudja-e oldani – vagy keres egy pótszert, amivel becsapja vagy tönkreteszi magát. 

Háy János eredetileg egy rövid novella formájában írta meg a történetet, és te kérted meg, hogy dolgozza ki jobban: ennyire megfogott a sztori?

Amikor a Gyerek című regényt elolvastam, akkor írtam neki, megkérdezve, hogy írna-e egy drámát. Kicsit pimaszabb voltam, amire azt mondta, hogy az ilyen jellegű megrendeléseknek ő nem szokott eleget tenni. Néhány hónap múlva felhívott, hogy elkezdte; aztán karácsonykor megkaptam a szöveget azzal, hogy a Jézuska küldött egy darabot.

Te rendelted meg, ő megírta, a rendező megrendezte: érdekes koprodukció.

Persze, ő mondta, hogy nem szokott így írni, de ha elkezdi, akkor egy drámát fog írni, amit aztán én játszom el vagy sem. Gondolom, nem az lebegett a szeme előtt, hogy ezt majd én fogom ezt játszani, hanem annak a játszott emberkének a sorsára koncentrált.

Nemrég forgattál egy külföldi filmet: a Suszter, szabó, baka kém-ben tűntél fel. Milyen volt velük dolgozni? Érződik a külföldi színészeken, hogy jobban el vannak eresztve, vagy hogy más körülmények között dolgoznak?

Azt szoktam mondani, hogy ők se hűtőgéppel, ők is kamerával forgatnak. A költségvetésben érződik nagyon, hogy jelentős különbség van. A forgatáson látszott, hogy több idő áll rendelkezésre, de persze egy film után nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Ebben a filmben ugyanazt a jelenetet felvették a nagylábujj szemszögéből, fülszemszögből, a másik szemszögből, kistotál, nagytotál, amerikai... ezerféle módon. Nagyon igényesek és nagyon kedvesek voltak.

Mi alapján döntöd el, hogy elvállalsz-e egy szerepet? Valahol azt olvastam, hogy Jancsó forgatókönyveit már el se olvasod: gondolom, máskor azért az alapján válogatsz.

A munkavállalásban abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokat forgathattam nagyszerű filmesekkel, és a színházban sem panaszkodhatok. Ugyanakkor egyik sem olyan biztosíték egzisztenciálisan, hogy nagy válogatási lehetőségem lenne. Egy olyan film van, amit – utólag azt mondom – biztosan nem kellett volna elvállalni, egyébként ha nem egy rettenet forgatókönyvet kap az ember, akkor elvállalja. De szerencsére eddig két-három alkalom volt, amikor azt mondtam, hogy köszönöm szépen, de ezt nem szeretném.

Kapa és Pepe, a Jancsó-filmek klasszikus párosa újabban mainstream vígjátékokban is feltűnt, más rendezők adaptálásában. Egy művészfilmben vagy egy nagy tömegeknek szóló vígjátékban baromkodni mennyire különböző dolog? Jancsó mit szólt ahhoz, hogy a karakterpárosát kölcsönadja?

Szerintem ő nagyvonalúbb ember annál, mint hogy bármit is szólna hozzá: nyilván megvan a véleménye, és azt mondja, hogy ez a mi ügyünk. Úgy gondolom, nagyon sarkítva van nálunk a művészfilm és a közönségfilm elválasztása. Szerintem a minőség az elsőrendű kérdés: mind a két oldalon láthatunk rossz filmet, és mind a két oldalon láthatunk jó filmet.

Az volt a gyanúm, hogy nyilván könnyebb egy fiatal rendező új filmjét eladni egy ilyen befutott színészpárossal.

Pont nem a fiatal generációban van az ismétlődés vagy a hasonlóság: úgy gondolom hogy egy fiatalember, főleg ha tehetséges, akkor a saját arcához szeretné formálni a filmet; inkább a másik oldalra jellemző az a hozzáállás, hogy menjünk a biztosra. De ez sem igaz általánosan.

Nagyon meglepett, hogy a Depresszió klipjében szerepeltél. Szereted a zenéjüket?

Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy ezzel kelek, ezzel fekszek. A koromnál fogva én sokszor azt érzem, hogy megállt az idő: nagyon sokszor Deep Purple-t, Rolling Stones-t hallgatok, vagy Zeppelint... De a rockzene műfajában Magyarországon ők az élvonalba tartoznak. Felkértek, elmondták, hogy nagyjából miről szól, és én részt vettem benne, ezeket a fiúkat nagyon szimpatikus embereknek tartom.

Az Ördögkatlanon most nincs olyan zenekar, amit meghallgatnál?

Ha itt lennék, mint tavaly meg tavalyelőtt... Akkor minden koncerten ott voltam. De most, ahogy az előadásnak vége, már megyek vissza.

Milyen sorozatot forgatsz most?

Folytatjuk a Munkaügyeket.