Nem mindenki őrült meg

2015-09-30 12:54:37

Péterfy Bori
NOL
Szerintem azokról a legfontosabb beszélni, akik azon dolgoznak, hogy a menekültek enni kapjanak, legyen meleg takarójuk, kicsit jobban érezzék magukat. Interjú.

A Facebookon külön csoport alakult a zenészekből, akik a menekült gyerekeken, családokon próbálnak segíteni. Mit gondol erről?


Ennek a problémának a megoldásában a zenészek is ugyanolyan érző lényként vesznek részt, mint a többi civil, de persze egy kicsit több figyelmet kapnak. Egyébként még a legapróbb pillanatok is meglepő dolgokat hozhatnak elő...

Mire gondol?

A leginkább elkeserítő állapotok idején fordult elő, hogy egy koncerten, az utolsó számok előtt megkértem az embereket: amikor nemsoká hazamennek a biztonságos és kényelmes otthonukba, gondoljanak egy pillanatra azokra az emberekre, gyerekekre, családokra, akik mindenüket hátrahagyták, és akik most az út szélén, táborokban, tereken kénytelenek aludni. A koncert után kaptam egy nagyon szomorú levelet. Vagyis én lettem nagyon szomorú tőle. A levélíró nagyon kedvesen, nagyon kulturált hangvételben azt rótta fel, hogy ő bizony nem azért fizeti ki a koncertjegyet, hogy még ott is ezt hallgassa... És hogy amúgy mennyire szeret, milyen jó volt a buli, meg minden, de miért kell még a művészeknek is azt sulykolni, ami a világsajtóból amúgy is ömlik ránk? Ez sokkal jobban fájt, mint az egyértelműen gyalázkodó, gusztustalan kommentek – azért fájt jobban, mert az derült ki belőle, hogy ez az egész aljasság, amit odafönn kiterveltek, azoknál is működik, azokra is hat, akik egyébként valószínűleg nem gyűlölködnének.

Egy újabb szép, magyar megosztó téma.

Újabb szétesés, igen. Nagyon kemény időszak ez. Sokan csak kapkodjuk a fejünket, hogy az ismerőseink némelyike miket gondol, miket mond. Az én ismeretségi körömben is voltak néhányan, akik meglepetést okoztak. De szerintem azokról a legfontosabb beszélni, akik azon dolgoznak, hogy a menekültek enni kapjanak, legyen meleg takarójuk, kicsit jobban érezzék magukat. Én a Bérkocsis utcai központban láttam, hogy a civilek, a legfiatalabbaktól az egészen idősekig, milyen fantasztikus gyorsasággal, profizmussal, nyugalommal és hatékonysággal dolgoznak. És jólesett látni, hogy nem mindenki őrült meg.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.