Álmainkban Amerika

A szólásszabadság az amerikai identitás egyik talpköve. Csaknem szentségi státusa éppen úgy indokolható a központi kormányzattól – először Londontól, később Washingtontól – tartó tagállamok szuverenitásigényével vagy a hittel, hogy a közösség vitái jobb döntésekhez vezetnek, mint a mélyen megélt angolszász individualizmus jelenségével. Nem puszta szeszély eredménye volt, hogy a magyar rendszerváltozást követő identitáskeresés során a kiépülő alkotmányos jogállam több esetben az amerikai joggyakorlat egy-egy elemét vette át.

Ennek ellenére a politikai korrektséget zászlajukra tűző mozgalmak, így a társadalom alapvető átformálását célul tűző Black Lives Matter és a hozzá társuló hasonló szerveződések a beszéd szabadsága ellen dolgoznak a vélt társadalmi igazságosság nevében. Miközben a szólásszabadság primátusa látszólag változatlan, újságszerkesztők veszítik el az állásukat, mert vitatott cikkeket közölnek, könyveket vonnak vissza, mert a tartalmukat kétségbe vonják. Egyetemi oktatókat vegzálnak, ha nem megfelelő irodalmat idéznek, karrierek törnek derékba elejtett félmondatok vagy régebbi megnyilvánulások miatt. A meggondolatlan beszélő gyors és súlyos megtorlásban részesül, ha a nyilvánosságban éppen aktuálisan érvényesnek minősített morális mérce szerint elfogadhatatlant mondott. A jog által védett, de a valóságban cenzúrázott vélemények jellemzően az identitásháború harcmezejére tévednek: J. K. Rowlingra össztűz irányult a transzszexuálisokról alkotott véleménye miatt, és a jelenlegi szobordöntögetős hangulatban egy „all lives matter” (minden élet számít) bejegyzés a közösségi médiában vagy a munkahelyi értekezleten könnyen vezethet elbocsátáshoz. Priyamvada Gopal cambridge-i professzor hátrányos következmények nélkül írhatta ki a Twitterre, hogy „White Lives Don’t Matter” (a fehérek élete nem számít), holott az egyetem tavaly arra hivatkozva vonta vissza a konzervatív Jordan Peterson meghívását, hogy nem elég befogadó.