A cseh szerkesztőt és könyvkiadót, František Mikšet annyira kiakasztotta a bécsi Albertinában látott Picasso – Frieden und Freiheit (béke és szabadság) című kiállítás 2010-ben, hogy néhány évvel később megírta a Picasso, a vörös kakas című könyvét. A tárlat különösebb kritikai él nélkül a világhírű andalúz művész azon oldalát mutatta be, amely szorosan összekapcsolódott a Szovjetunióval és a nemzetközi kommunista mozgalommal, kivívva Picasso számára a békemozgalom hasznos idiótája jelzőt.
A könyv címében Picasso inkább húzónév, mivel Mikš a huszadik századi avantgárd művészet három meghatározó alkotójára, Pablo Picasso mellett az ukrán Kazimir Malevicsre és a német George Groszra koncentrál, életművüket használva vizsgálódása tárgyának. Mindhármuk közül a Groszról szóló fejezetek a legerősebbek: fordulatos élete, megalkuvásra nem hajlandó művészete és politikai meghasonlása amúgy is filmre kívánkozik. A könyv utolsó fejezetében a bolsevizmustól magukat távol tartó, több esetben az antropozófia irányába nyitó absztrakt művészek, köztük a holland Piet Mondrian is kap néhány oldalcsapást Mikštől. Ez a leggyengébb lábakon álló fejezete a kötetnek, ugyanis a szerző érezhetően zsigeri ellenszenvet táplál a nonfigurativitás iránt.
Vajon miként hat a művekre az alkotó és a politika kapcsolata? Az ideológiák és a politika milyen hasznot képes húzni a műalkotásokból, illetve a művészek a politikából? Egy alkotás meg tud állni a saját lábán az utókor előtt, miután a neki egykor hátországot jelentő, derékig vérben gázoló politikai mozgalmak – jelesül a 20. századi balos totalitárius rendszerek – mára eltűntek a nyugati világból? Aki arra számít, hogy Mikš rádobja a cinket a három alkotóra, rajtuk keresztül az avantgárd mozgalmakra, majd eliminálja az életművek kvalitásait, az csalódni fog. A maradandóság kérdése inkább a középszer esetében teszi zárójelbe az egyes életműveket, Malevicsnél, Grosznál és Picassónál a legkevésbé sem. Azonban az erkölcsi felelősség kérdése, így munkásságuk kritikai vizsgálata megkerülhetetlen. Még akkor is, ha Malevicset az a rendszer tette tönkre, amelynek az építésbe ideig-óráig beszállt; az első számú német kultúrbolsevik dicsérő jelzőjével megajándékozott, amúgy kifejezetten mizantróp Grosz pedig akkora önkritikát gyakorolt amerikai kivándorlása után, amelyhez a fal adta a másikat. Picasso már más eset. 1944-ben belépett a Francia Kommunista Pártba, hatalmas reklámot csinálva a mozgalomnak.
Számos párttársával ellentétben őt sem az 1956-os magyarországi, sem az 1968-as csehszlovákiai események nem késztették tiltakozásra, s a sztálinizmusra sem volt egyetlen rossz szava – legalábbis nyilvánosan.
Oroszországnak ki kell vonulnia a megszállt területekről, és mindent meg kell tennünk azért, hogy Ukrajna a nyugati országok családjában maradjon – mondja Mateusz Morawiecki. A volt lengyel kormányfő az orosz–ukrán háború mellett uniós zsarolásról és a júniusi EP-választás tétjéről is beszélt exkluzív interjúnkban.
Az elmúlt évtizedben a gazdasági integrációt célzó együttműködésből egy a tagállamait ideológiai alapon szankcionáló, saját hatásköreit a végletekig bővíteni kívánó intézményrendszer alakult ki.
Magyar Péter előbb-utóbb vagy kiegyezik a bukott kormányfővel, vagy „integrálja”.
Az utóbbi hetekben több városban és budapesti kerületben összekapott az önkormányzati jelölteken az ellenzék, és nem jött jól neki Magyar Péterék megjelenése sem. Helyzetképünk a baloldal választási előkészületeiről.
Hiába ígérte meg, semmi nem valósult meg a budapesti bérlakásépítési programból.
Nem nehéz megjósolni: a Bayer Leverkusen lesz az Európa Liga-finálé egyik résztvevője.
