Kínai kémek suttognak az európai döntéshozók fülébe
Egyre több, Európában tevékenykedő kínai kémre derül fény, azonban nem egyszerű leleplezni őket. Peking pedig igencsak kreatív.
Julian Barnes írja Sakkjátszmák Arthur Koestlerrel című esszéjében, hogy az írót – aki részegen bepancsolt egyet a szintén illuminált Albert Camus-nek – felkereste a Konzervatív Párt vezetőjének megválasztott Margaret Thatcher, Anglia majdani miniszterelnöke, hogy beédesgesse a közgazdász szaktanácsadói csapatába, és ez a „szabadgondolkodó magyar zsidó” azt válaszolta a Vasladynek, hogy „nem leszek az ön magyar guruja”.
Imádjuk az ilyen történeteket.
És ha már szóba került Camus, folytassuk azzal, amit nem tudunk elégszer citálni, amit 1957-ben, dicsőséges forradalmunk első évfordulóján írt rólunk és a mi drága vérünkről: „A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.”
Igaz! Milyen igaz, mintha hájjal kenegetnének (minket).
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és az igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.”
Úgy van! Micsoda éles szemű, tiszta fejű gall!
Látják, ez a kis népek nyomorúsága. Ez az állandó sóvárgás a dicséretre, a simogatásra.
Magyar géniusz. Miért jön ez elő újra és újra?
Nyilvánvaló. Mert szeretnénk tudni, szeretnénk megbizonyosodni róla, szeretnénk megmutatni magunknak és a világnak, hogy tehetséges nép vagyunk.
1892-ben a Magyar Géniusz című újság beköszönőjében így lelkendezik a kor egyik ünnepelt – azóta rég elfeledett – írója és szerkesztője: „hódít a mi géniuszunk, fajunk szelleme és erkölcsi ereje mindenütt”.