Léteznek gonosz és jó technológiák. A függőséget és egymásra- utaltságot okozó eszközök modern szolgasághoz, egyben az elitek radikális monopóliumához vezetnek. A feladat a jó technológiákba, a kedélyes emberi létezést, a szellemi és fizikai kiteljesedést segítő eszközökbe való befektetés – írta egy kiugrott pap 1973-ban.
2021. február 10. 12:58
p
0
0
0
Mentés
Ivan Illich katolikus pap figurája autentikus közép-európai esszencia (nem tévesztendő össze Tolsztoj hasonló nevű karakterével). 1926-ban Bécsben született katolikus horvát és bukovinai zsidó szülők gyermekeként. A nácik elől Itáliába menekült, történészhallgatóként Firenzében és a Vatikánban tanult. Illich zseni volt: olaszul, spanyolul, franciául, németül, horvátul, ógörögül, latinul, portugálul, hindiül és angolul is szívesen vitázott. Papként szolgálta Manhattan szegényeit, vezette Közép-Amerika több katolikus misszióját, mielőtt rövid, ám megrázóan éleslátó köteteivel a kortárs filozófia ritka madarává avanzsált volna. Bolyongó zarándok – így nevezte magát.
Illich üzenete, hogy a modernitás a dolgok folytonos és öncélú intézményesítésére és iparosítására épül, ami korrumpálja a közösséget. Úgy vélte, hogy a nagy ellátórendszerek az oktatástól a jótékonykodáson át az egészségügyig megreformálhatatlanok – tömeges jellegük embertelenséghez vezet, amiben maguk az érintett mesterségek is áldozatok. Az óriási szervezetekre és a technikai újításokra alapozott fejlődés illúzió, sőt a modern bürokráciák eredeti céljukkal ellentétes hatást érnek el. „Az iskolák a képzetlenség és a butaság, a kórházak a betegség, a börtönök az erőszak, a nagy sebességű közlekedés a forgalmi torlódások forrásaivá válnak, a nemzetközi segélyprogramok a szegény és elégedetlen tömegek számát szaporítják. [...] Az intézmények léte fenyegeti leginkább a rájuk bízott feladatok megoldását, fel kell számolni őket, hogy az eredeti célok megvalósulhassanak.” Ami a technológiát illeti, „a hipotézis szerint a gépek felszabadítják a rabszolgákat, ám a jelek szerint inkább csak a saját szolgáikká teszik az embert”. 2021-ben már tudjuk, hogy Illich nem csak zarándok volt. Próféta is, ötven évvel az okostelefonok világuralma előtt.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
A jelenlegi kulturális háborúk alatt a nyugati világ sosem látott nyomás alatt áll, hogy ne csak a vallásától, hanem minden történelmi eredményétől is elforduljon.
p
7
0
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!