Olaszországban megkezdődött az olasz antifa, Ilaria Salis választási kampánya
Apja szerint azért jelölteti magát, hogy „senkivel ne történhessen meg többé Európában, ami vele történt”.
Vajon mitől nevezhető egy kormány kereszténynek? Sokat emlegetett kérdés ez mostanában, egyfajta hitelességi tesztet jelent – márpedig a keresztény mérce rúdjai magasan vannak, nehéz őket megugrani, könnyű őket leverni. Bizton könnyebb, mint a baloldaliságét, melyek mélyen vannak.
A baloldal láthatóan nem tud mit kezdeni a kereszténységgel, és ellentmondásosan viszonyul hozzá. Egyrészt azt hangoztatja, hogy a vallás magánügy, az egyházak ne politizáljanak, a kereszténység elavult, kirekesztő, intoleráns. Másrészt mégis igyekszik számonkérni a hiteles kereszténységet a jobboldaliakon, konzervatívokon, kereszténydemokratákon. Csakhogy a baloldal „kereszténysége” korántsem kereszténység, hanem szekularizált, szentimentális humanizmus. Ahogy egy baloldali tévés aktivista szokta mondani: szerinte a kereszténység üzenete az „univerzális szeretet”. A baloldal kereszténysége valamiféle hippi látomás békejellel dúsítva a tolerancia, elfogadás, szociális érzékenység és társadalmi igazságosság jelszavai mentén.
A baloldal „kereszténysége” tehát egy leválogatott összetevőkből álló, eltorzított, kilúgozott, vallástalanított valami. Nincs benne sem Isten, sem a kereszténység fő célja: a lelkek üdvössége. De azért számonkéri a keresztényeken a keresztény etikát. A baloldal azzal szokta vádolni a keresztényeket, hogy lenézik a nem hívőket, rá akarják kényszeríteni másokra a saját igazságukat, mintha ők tökéletesek lennének. A baloldal a vallásos kereszténységben nagyképű elitklubot lát, a magukat tökéletesnek mondók elitklubját, és számonkéri rajtuk a tökéletességet.