Egyik barátnőm hosszú gyerekezés után munkahelyet keres. Van benne nagy izgalom és félelem, hogy mit csinálna szívesen, mi tenné boldoggá. Végigvettük a szempontokat, hogy mi a legfontosabb – és egyértelműen a munkahelyi közösségben állapodtunk meg. Fontos a fizetés, a munka, a karrierlehetőségek, az utazással töltött idő, de az emberek, akik nyolc órában körbevesznek, a hangulat és az, hogy tisztelnek és megbecsülnek – ez a legfontosabb. Minden munkavállalónak ez a legfontosabb, az erre való törekvés a legmodernebb trend a cégekben.
A minap adtuk át a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal Az Év Családbarát Vállalata díjat. Már majdnem egy évtizede osztjuk ezt az elismerést, több mint száz cég kapott családbarát címet. A legnagyobb vállalatok versengenek ezért a díjért, mert vonzza a minőségi munkaerőt.
Azt eddig is tudtuk, hogy sok előnnyel jár a családbarátság, mert ezáltal nagyon jó szakembereket tudnak levadászni, átcsábítani és megtartani a társaságok, de a járvány alatt készítettünk egy felmérést, és kiderült, hogy a humánus cégek sokkal jobban teljesítettek. Ezek a vállalkozások már régóta fel vannak készülve váratlan eseményekre. Tudnak a szülők otthonról dolgozni, beosztani az idejüket, felváltani egymást, behozni a gyereket – és bevethetnek mindenféle trükköt, amivel áthidalható egy-egy válságos helyzet. Rendszerszinten tudnak úgy működni, hogy figyelembe veszik a munkavállalók igényeit. Fontos, hogy nemcsak a családosokra vannak tekintettel, hanem mindenkire, hiszen akkor lesz valaki családos, ha van ideje barátkozni, sportolni, kikapcsolódni. Sok olyan ötlet van ezeknél a cégeknél, ami a figyelmességről szól – például rendkívüli szabadnap a születésnapon. Avagy az idei nagyvállalati győztes, a Praktiker, ahol segélyvonalat üzemeltetnek, és segítenek minden kollégának, ahol valami probléma akad. A középkategória győztese, a Vemévszer Építő- és Szerelőipari Kft. pedig több hónap szabadságot adott az örökbe fogadó szülőnek, nyaralót biztosít, és támogatja a helyi civileket.
Ez a szabadság hatalmas lendületet ad”