Az afgánoknak a túlélés a kérdés

„Megkérdeztem egy asszonyt a sátrában, hogy miként bánnak vele. Diszkriminálják? A gyerekei iskolában vannak? Ő bámult rám, és csupán annyit mondott: »Csak két dolog miatt aggódunk: hogy ne fagyjunk halálra és ne haljunk éhen ezen a télen«” – így számol be Jan Egeland, a Norwegian Refugee Council fő­titkára egy korábbi afganisztáni látogatásáról. E példa jól adja vissza a valóságot. Miközben a közép-ázsiai ország kapcsán a Nyugat továbbra is az emberi jogokat akarja érvényesíteni, az ottani embereknek a túlélés a kérdés. A helyzet már a tálibok augusztusi győzelme előtt kritikus volt, de azóta a segélyek befagyasztása miatt Afganisztán mélyrepülésben van. A 38 milliós lakosság szinte egészének gondot jelent az enni­valóhoz jutás, az ENSZ adatai szerint mil­liók vannak az éhhalál szélén.

Ázsia legszegényebb országa szélsőségesen segélyfüggő, a tálibok győzelme előtt a bruttó hazai össztermék negyven, a kormányzati kiadások nyolcvan százalékát jelentették a nyugati támogatások. Miután a tálibok vereséget mértek az USA-ra és a 2001-ben importált demokratikus állammodellre, a segélycsapokat értelem szerűen elzárták, és az afgán gazdaság összeomlott.

A dilemmát most az jelenti, hogyan mentsük meg az afgánokat az éhhaláltól, miközben a hatalmon levő rezsimet elutasítjuk. Az Európai Unió külügyminiszterei szeptember 21-én döntöttek a követendő útról: egyfelől humanitárius segélyt fognak adni az afgán embereknek a tálibok kikerülésével mintegy egymilliárd euró értékben, másfelől feltételek teljesülését várják el a jövőbeni együttműködés kritériumaiként. Ezek közé tartozik például, hogy „védeni kell és tiszteletben kell tartani valamennyi emberi jogot, […] biztosítani kell a nők és a lányok, valamint a gyermekek és a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak teljes körű érvényesülését, továbbá tiszteletben kell tartani a jogállamiságot, a szólásszabadságot és a tömegtájékoztatás szabadságát”, illetve tárgyalások útján „inkluzív és reprezentatív kormányt” kell alakítaniuk a táliboknak.