Egy ködlovag válogatott versei

2022. május 18. 19:56

2022. május 18. 19:56
null

Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban.

A harmincegy évvel ezelőtt elhunyt Csengey Dénes leginkább a rendszerváltozás emblematikus figurájaként ismert. Már ha ismert még egyáltalán. Mert az az érzésem, egyre kevesebben tudnak róla, egyre kevesebben vannak, akiknek még mond valamit a neve. Az MDF egyik alapítója volt, korábban, a nyolcvanas években következetes és megalkuvásra képtelen ellenzéki. Itt most nem a közéleti szerepe a lényeges – noha mindez elválaszthatatlan tőle –, hanem az írói munkássága. Pontosabban a költészete. Mert Csengey – esszéi, regényei mellett – verseket és dalszövegeket is írt. Nem is akármilyeneket. Cseh Tamással közösen jegyzett, Mélyrepülés című, 1988-ban megjelent lemezük a rendszerváltozás előszelében, atmoszférájában született, megjelenése óta semmit nem vesztett az értékéből. Sokak mellett azonban ő is egyfajta ködlovaggá vált, mintha elsüllyedt volna a kollektív magyar emlékezetben. Ezért is fontos és örömteli esemény, hogy nemrégiben megjelent a Távmondat című, Csengey válogatott verseit tartalmazó kötet. A Távmondatban szereplő verseket a szerző fia, Csengey Balázs és a kiváló költő, Szálinger Balázs válogatta. A könyv utószavában érzékeltetik is, hogy ez nem is volt olyan egyszerű feladat. Csengey versei és dalszövegei egy tőről fakadnak, egymásba játszanak, sokszor nem lehet elválasztani őket. Itt most mégis a költő Csengeyre koncentráltak, nem a dalszövegek szerzőjére, bár egyes versek dalszövegként váltak ismertté. A Távmondat igazi korlenyomat, a könyvet mélyen átjárja a nyolcvanas évek szűk levegője, a remények, a nekibuzdulások, a nagy tervek és a hozzájuk szorosan kapcsolódó kiábrándulások, szorongások. De azon túl, hogy kiváló korlenyomat, annak is ékes bizonyítéka, hogy Csengey igazi költő volt, karakteres hanggal, szuggesztív képekkel. Ma már ritka ez a – jó értelemben vett – költői „lobogás”. Hiányzik is rettenetesen.

(Csengey Dénes: Távmondat. Pannon Írók Társasága, 2022)

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!