Patchwork – Programajánló

Előbb a has, aztán a morál

| Farkas Anita |

Véletlen vagy sem, de az utóbbi időben folyton Brecht-darabokba futok bele, szinte egymás után láttam a Katona József és a Nemzeti Színház A kaukázusi krétakörét – előbbit 2017-ben, utóbbit idén januárban mutatták be – és két friss premiert, a Budaörsi Latinovits Színházban a Kurázsi és gyerekeit, illetve a József Attilában a Koldusoperát. A műfaj – opera, musical, operett és mindezek paródiája – miatt talán Bicska Maxi történetétől vártam a legkevesebbet, előítéleteim azonban hamar szertefoszlottak: lendületes, ötletes, a humor sok árnyalatával operáló előadás született Angyalföldön. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a rendező Bagó Bertalannak van némi gyakorlata ez ügyben, hiszen Zalaegerszegen 2006-ban egyszer már színre vitte a zenés színháznak ezt az egyik alapdarabját.

A londoni Soho antihősei most egy másfajta értelmezésben élednek újra, több, a megszokottól eltérő megoldással. Közülük a legfontosabb, hogy Bicska Maxit ezúttal nem egy éppen felnőttkorba lépő, hanem egy beérett negyvenes férfi alakítja – Zöld Csaba nem először mutatja meg, milyen jól énekel, és mennyire jól áll neki a groteszkbe hajló (ön)irónia –, ahogyan Szulák Andrea énekben-játékban remek Kocsma Jennyje sem az a bimbózó fiatal lányka. Ezzel mintha még egy réteget kapna ez az amúgy, legalábbis a József Attilá-s olvasatban, elsősorban a közönség önfeledt szórakoztatását célzó sztori. Ami a már-már revüszerű betétek ellenére sem tanulságok nélküli, üres szemfényvesztés. A sok vicces jelenet közt nem tolakodóan, de nagyon is érvényesen ott az üzenet a pénz mindenekfeletti hatalmáról és a kiüresedett szlogenek mögé szorított hamis jóemberkedésről. Külön piros pont az élő zenéért, ami szerencsére újra divatba jönni látszik a nagyszínpadi produkcióknál, és hogy a szereplők mindegyike kiválóan énekel; Horváth Csenge Polly dalát ráadásul eredeti hangfekvésben adja elő. Amiben kissé bizonytalan vagyok, hogy a diszkrét háttérvetítés valóban hozzáad-e valamit az összképhez, de mivel egyáltalán nem zavaró, vagy csak éppen annyira osztja meg a figyelmet, amennyire kell, végül is elfér.