Első karakter
Közélet
A magyarországi kommunista diktatúrát csak külső segítséggel lehetett fenntartani. Ezzel maga Kádár János is tisztában volt, aki a forradalom utáni évtizedekben többször is visszautasította a csapatkivonás lehetőségét. 1956-ban a nemzeti szabadságvággyal vérszomjas akarnokság állt szemben. 
Van, akinek Bartók II. zongoraversenyét, másnak egy állatorvostan-hallgató bátorságát vagy éppen a női szolidaritás politikai hatalmát jelenti 1956. Közismert művészek, írók, egyetemi tanárok meséltek lapunknak az október 23-ai forradalomhoz kapcsolódó személyes élményeikről.
Az alkotmányos jogállam megbukott, nem alkalmas többé a kor problémáinak a megoldására – véli Tamás Gáspár Miklós. A liberálisból marxistává lettfilozófus a kulturális hanyatlásról, a balliberális közhelygyárosokról, valamint a marxizmus és a kereszténység viszonyáról is beszélt lapunknak.
A honi munka világában szinte egyik napról a másikra jelent meg a vendégmunkás-foglalkoztatás. Dél-borsodi riportunk feltárja azt a drámai ellentmondást, hogy bár elvileg volna bőven munkaerő helyben, a nagyvállalkozók többnyire a harmadik országokból érkező munkavállalókat akarják.
A magyarok bíznak az oltásokban, míg Európa számos országában egyre nő a szkeptikusok száma. A hazai, kissé merev oltási rend nem jellemző az unióban, de a szakma szerint szükség van rá, hogy elkerüljük a más tagállamokban már megjelent járványokat.
Lehet valami közös ’56-ban és napjainkban: internacionalista törekvések igyekeznek megbontani a nemzeti struktúrákat.
A forradalom napjaiban Erdélyben is tömegek ültek a rádió mellett – épp úgy, mint a határ innenső oldalán. A Kreml árnyékában a román kommunista hatalom csak a lehetőségre várt, hogy lecsapjon a magyar szervezkedésekre.
Külföld
A muszlim országok közül Törökország folytatja a legtudatosabb diaszpórapolitikát. Az anyaországból finanszírozott szervezetek  évtizedek óta gátolják az Európában élő több mint ötmillió török integrációját. Recep Tayyip Erdoğan államfő immár az Európában élő muszlimok vezetője lenne.
Ciprus a fekvésénél fogva a migráció új hullámának útjában áll. Az EU legkeletibb államában menedékkérők és gazdasági migránsok torlódnak fel, az ország vezetése európai megoldást követel. Riportunk Ciprus valóságáról.
A szigetország migrációval kapcsolatos kormányzati álláspontjáról Konsztantinosz Petrideszt, a Ciprusi Köztársaság belügyminiszterét kérdezte lapunk.
Még mindig nincs végleges, megnyugtató megoldás a jobbára amerikai techóriáscégek európai megadóztatására – miközben már egy harmadik hatalom igyekszik betörni az óvilág piacaira.
Precedens
A biotechnológiában a kutatások szabályozási szempontból szinte utolérhetetlen gyorsasággal szülik eredményeiket, az ENSZ viszont eddig nem szentelt kellő figyelmet a bioetikai kérdéseknek. Mihez kezdenek a különböző kultúrák az emberi génmanipulációval?
Néha úgy érzem, mintha mi, konzervatívok ódzkodnánk a szabadság fogalmától.
Makronóm
Véget ért a magyar külkereskedelmi csoda – hangoztatják elemzők arra hivatkozva, hogy az utóbbi másfél évben elfogyott a magyar gazdaság külkereskedelmi árutöbblete, miután jelentősen nőtt a behozatal. Megmutatjuk, ez miért természetes és kedvező folyamat, egyben a gyors magyar gazdasági fejlődés velejárója.
Meta
A Corvin köz az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik bástyája volt. Itt vette ki a részét a harcokból, illetve a sebesültek ellátásából orvos nagyapám és sógora, „Kéksapka”, aki a családi lakás ajtófélfájába vésett be minden sikeres tankelhárítást – a hősi haláláig.
50 könyv a jövőről
Reagan elnök emberei szerint eljött az ideje, hogy a szélsőséges iszlám legyőzéséhez leporoljuk a kommunizmus ellen bevált receptet. A terrorizmus nem csak biztonsági kérdés: ideológia is kell a sikerhez.
Feminens
Jegyzet
Inkább élni legyen nehéz, mint meghalni – mondta piaristaként indult tanárom, aki mindennap emlékeztetett minket arra: Magyarország nem szabad, szovjet megszállás alatt él.
Élet
Szinte bármiből rock and rollt csinál, Woodstockot simán visszavezeti az amerikai magyar bányászokig, a szájharmonikájának pedig azért esett neki körömreszelővel, hogy magyar népzenét is tudjon rajta játszani. Ferenczi György hatvannyolcasságról, lakótelepi szabadságról és szerencsés lapjárásról.
Utolsó Figyelmeztetés
A gyakorlatban is látom, ahogy az elkényelmesedett társadalmak munkavállalói egyszerűen elszoktak a versenytől.