Formaság volt a sukorói pályázat

2009. július 15. 08:30

Lauderék igényei szerint írták ki a velencei tavi kaszinónegyedre szóló pályázatot.

2009. július 15. 08:30

Dokumentum bizonyítja, hogy pusztán formaság az a nyilvános pályázat, amelyet I. kategóriás játékkaszinó alapítására és működtetésére írt ki Veres János volt pénzügyminiszter ez év február 10-én. Egy, a Magyar Nemzethez is eljutott feljegyzésből ugyanis kiderül, hogy a tendert kifejezetten a Ronald S. Lauder vezette izraeli befektetők igényei szerint írták ki.

A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek készült emlékeztető szerint már tavaly május 26-án megállapodtak a külföldiek a magyar kormány képviselőivel (a megbeszélésen részt vett többek között Bajnai Gordon akkori fejlesztési és gazdasági miniszter, akit a program felelősének neveztek ki), hogy a kabinet támogatni fogja a Velencei-tó északi partján tervezett, King’s City névre keresztelt szórakoztató-központ létrehozását. Sőt, a kormány képviselői előzetesen ígéretet tettek arra, hogy a befektetőcsoport akadály nélkül megkapja a kaszinóüzemeltetésre vonatkozó kizárólagos koncessziós jogot. Veres János majd egy évvel későbbi pályázati felhívása éppen erre vonatkozik.

A területszerzést megelőző tranzakciókat a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja. A sukorói külterületi ingatlan állami tulajdonból történt kivétele kapcsán ugyanis felvetődött a hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja. A feltételezett kárérték ötszázmillió forint. Tegnap vízisportiskolások közös evezéssel tiltakoztak a beruházás ellen. Az eseményen Fa Nándor vitorlázó közölte: a befektetők ezer forint alatti négyzetméteráron jutottak hozzá a területhez, miközben pár száz méterrel arrébb már 25 ezer forint egy négyzetméternyi telek. (MNO)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ádámka
2009. július 15. 20:25
mrjoshua: "Egy az nagyon kevész, kettő!"
osborne
2009. július 15. 10:40
konspirációs elméleteknek tökéletes fuel az biztos.
mrjoshua
2009. július 15. 10:25
Ennek a Veresnek egy büdös nagy pofon most már kijárna.
luccy
2009. július 15. 08:41
A Velencei-tóért én is harapok. Nagypapám velencei, én is sokat voltam ott. Imádom azt a helyet, és holmi kaszinóval nem kellene szétbarmolni. Nem minden a pénz. Vannak természeti értékek is. És a Velencei-tó az. Amúgy nem vagyok a zsidózás híve, sőt, elítlem azt. De pontosan az ilyen ügyek adnak arra lehetőséget, hogy előbújjon az antiszemitizmus egy-két emberből...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!