Britannia aranykora: angol egyházzene a Bazilikában

2012. december 04. 21:00

Angol egyházzenei koncertsorozatot indít a legnevesebb brit együttesek közreműködésével jövő nyártól a Filharmónia Budapest. A négy hangverseny kétszáz év, az 1500-as évektől 1700-ig, más néven a valódi aranykor termését mutatja be a Szent István-bazilikában.

2012. december 04. 21:00

Négy uralkodói periódushoz kötöttük a hangversenyeket. Fellépnek a magyar hangversenyéletben is ismert előadók, akik hasonló műsorral egy-egy alkalommal már vendégszerepeltek Magyarországon. Együtt azonban, ilyen történelmi és zenetörténeti egységben még nem szólaltak meg ezek a művek. Sikerült elérni, hogy például a King's Singers ne a szokásos turnéprogramját, hanem az általunk kért, a koncepcióhoz illő műsort hozza” – mondta Igric György a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezetője kedden az MTI-nek.

Az első fellépő 2013. június 25-én a Westminster-apátság évszázadok óta híres kórusa, az anglikán egyház kiemelkedő énekkara lesz, amely Taverner, Tye, Whyte és Tallis darabjaiból fog előadni. Ez a koncert VIII. Henrik uralkodásának idejéhez fűződik. Mivel a király jó muzsikus és tehetséges szerző is volt, tőle is megszólalnak darabok.

 

A második koncert I. Erzsébet udvarának egyházi zenéjét idézi fel, a King's Singers Tallis és Byrd alkotásait szólaltatja meg. A Stuartok korát Gibbons, Weelkes, Farnaby és Tomkins kompozícióival az Ensemble Voces eleveníti fel. Végül II. Jakab és III. Orániai Vilmos – háborúkkal is terhes – idejéhez Purcell munkássága kötődik, amelyből a New London Consort oratórikus alkotásokat ad elő a Szent István-bazilikában. Fertőd-Eszterházán azonban a Régi Zenei Napokon A tündérkirálynő félig szcenírozott változatát mutatják be.

 

A másik három együttes is fellép a Filharmónia Budapest fővároson kívüli bérletsorozataiban. "A koncerteket 2013-ban és 2014-ben júniustól júniusig rendezzük, de úgy gondoltuk, hogy a bérletek az ünnepi kedvezménnyel szép karácsonyi ajándékul szolgálhatnak" - tette hozzá Igric György.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!