Tízmilliárddal támogatja református intézmények felújítását az állam

2013. május 25. 12:46

Orbán Viktor egy debreceni hálaadó istentiszteleten bejelentette: 2017-ig tízmilliárd forintot biztosít a kormány a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak rendbehozatalára.

2013. május 25. 12:46

Az egyetemes reformáció elindulásának 500. évfordulójáig, 2017-ig a magyar kormány tízmilliárd forintot biztosít a Debreceni Református Kollégium és iskoláinak rendbehozatalára – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a debreceni Nagytemplomban rendezett hálaadó istentiszteleten. A kormány meggyőződése, hogy ez a támogatás nem egyszerűen a múltunk megbecsülése, hanem a jövő reformátusságáról, a jövő magyarságáról szól – hangoztatta a miniszterelnök a 475 éves Debreceni Református Kollégium, a 175 éves debreceni Dóczy Gimnázium és a magyar református egység napja alkalmából rendezett ünnepi istentiszteleten.

A kormányfő beszédét követően Orbán Viktor és Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Nagytemplomban aláírta a bejelentett támogatásról szóló megállapodást.

Orbán Viktort a Nagytemplom előtti téren mintegy 30 tüntető fogadta, míg a tér másik felén hasonló számú tüntető demonstrált a magyar református egység mellett.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2013. augusztus 22. 15:50
Szabó Magda, az egyik legnagyobb kortárs írónő (néhány éve halt meg) is a Dóczyba járt. Az Abigélben emléket is állít kedves iskolájának. Megérdemli a felújítást. ( Az iskola, nem SZM!) :)
Farkas Árpád
2013. május 29. 21:42
Ez megint egy iszonyú keverés. Megjegyzem a protestantizmus mindig is elnyomott vallás volt a 48-as forradalomig. A protestánsok korlátozott vallásszabadságot csak a Türelmi rendelet után kaptak, akkor is csak úgy, hogy a protestáns templom csak udvaron és torony nélkül épülhetett. Te meg úgy beszélsz itt, mintha a protestáns egyenlő lett volna a római katolicizmussal, mely több ezer katasztrális hold földdel és hatalmas palotákkal rendelkezett, de az iskolarendszere ennek ellenére jóval fejletlenebb volt a protestánsokénál. A XIX. század második felében a római hitűek csak kevesebb, mint 40%-a tudott írni-olvasni, ez a szám a protestánsoknál már 75 % körül mozgott a zsidóknál csaknem 80 %. A pedofília meg szintén inkább romanista ügy, de feltehetném a kérdést nem a római egyház védelmében, vajon hány világi tanár pedofíl, gyanítom több is, csak a római egyházét felfújták a cölibátus miatt, amit én sem helyeslek, csak a tisztánlátás miatt érdemes ezt felvetni.
basatu
2013. május 29. 01:06
Az egyházak éljenek meg a híveik adományaiból,4 millió nyomorgó, 1 millió éhező gyermek,micsoda szívtelen gonosz kormánya van Magyarországnak,ez a gonosz birodalma a katolikus és református egyház támogatásával.Mily érdekers hitlert is támogatták ugyan ezek az egyházak!
Bábeli békák
2013. május 29. 01:05
Sőt, nála fontosabb személyek is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!