A hit fénye: megjelent Ferenc pápa első enciklika

2013. július 05. 13:50

A hit erejéről, de a világot sújtó társadalmi és kulturális válságról is szól Ferenc pápának a Vatikánban pénteken bemutatott Lumen fidei (A hit fénye) című első enciklikája, melyet az egyházfő elődjével, XVI. Benedekkel közösen írt meg.

2013. július 05. 13:50

A hit testvériség, megbocsátás a másik méltóságának elismerése, a természet tisztelete. A hit egyedüli, de egyedül lehetetlenség hinni. A hit igazság nélkül szép mese marad. A hit nem menedék a bátorság nélküli emberek számára. A hit az egyházon kívül mértékét veszíti” – szólnak Ferenc pápa első enciklikájának mondatai.

A hit által a világba és az emberek, a társadalom életébe hozott világosságról szóló pápai dokumentum a válságba jutott kortárs kultúrának kínál kiutat egyebek között az életre szóló szeretet, valamint a férfi és nő közötti házasság jelentőségének hangsúlyozásával.

A Lumen fideit Ferenc pápa írta alá, de az enciklika első változatát XVI. Benedek állította össze – emelte ki Ferenc pápa a dokumentum bevezetőjében. Az enciklika hangsúlyozza, hogy a hit a szeretethez és az igazsághoz vezet az egyéni és a közösségi életben is, miközben a mai kultúrában egyedüli igazságforrásnak tartott technológia csak az életünket teszi láthatólag kényelmesebbé. Hit nélkül az emberi közösség élete kizárólag az érdekre és a félelemre épülne – állítja a pápai dokumentum.

Isten hallható, látható és érinthető is” – írta Ferenc pápa, aki külön szólt a fiatalokhoz a megválasztása óta gyakran ismételt mondattal: „ne hagyjátok, hogy elvegyék tőletek a reményt”. A Lumen fidei szerint az emberek a történelemben ismétlődő totalitarizmusok rossz emléke miatt nem mernek már hinni az abszolút igazságban, és emiatt ideáljaikról is lemondtak.

Az enciklika szövegében jól felismerhetők a teológus Joseph Ratzinger kidolgozta részek, amelyek többek között a filozófus Nietzsche és az író Dosztojevszkij Isten-képét „korrigálják”, és a Ferenc pápa tömör és frappáns stílusát idéző részek. A két pápa írta „kétkezes” enciklika XVI. Benedek 2005-ben megjelent első enciklikájához, a Deus est caritas-hoz (Az Isten szeretet) is szorosan kötődik.

Ebben az enciklikában sok van XVI. Benedekből, de az enciklika egésze Ferenc pápáé” – fogalmazott a Lumen fidei vatikáni bemutatóján Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa. Rino Fisichella, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke hozzátette, hogy a Lumen fidei „erős pásztori üzenetet tartalmazó enciklika”, mely a Hit Évében azt hangsúlyozza, hogy senkinek sem szabad félnie a nagy ideáloktól. „Ferenc pápa enciklikája a mai kulturális gyengeségben provokáció és kihívás is egyben, amellyel szemben nem lehet közömbösnek maradni” – mondta Fisichella.

Az olasz nyelvű, több mint nyolcvan oldalas enciklika péntektől 3,50 euróért kapható a Vatikánban és Olaszországban. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Ferenc pápa máris egy második, teljesen saját enciklikán dolgozik, amelynek témája a szegénység lesz. A Vatikán bejelentette, hogy az enciklika bemutatása előtt Ferenc pápa és XVI. Benedek „nyugdíjba vonult” pápa közösen vett részt azon a vatikáni szertartáson, amelyen Szent Mihály arkangyal védelmébe ajánlották a pápai államot. A két pápa átölelte egymást – közölte a Vatikán.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2013. július 06. 21:39
"A hit igazság nélkül szép mese marad." Es mivel nagyjabol meg soha semmiben nem volt igazatok, ami bizonyithato, merheto, kiszamolhato, stb, igy ez meg is marad szep mesenek. Ti mondtatok.
Csomorkany
2013. július 06. 18:12
Az, hogy a rabszolgatartás bűn volna, ma sem része a katolikus keresztény tanításnak. Nyilvánvalóan bűnösek mindazok az eljárások, amik egy szabad embert rabszolgaságba döntenek. Nem helyes pl. hogy cigányok csicskáztatják egymást, a rabszolgatartó elveszi rabszolgája iratait, stb. Ha valaki beleszületik a rabszolgai élethelyzetbe, akkor rabszolgatartójától az az elsődleges elvárás, hogy legyen tisztességes gondviselője rabszolgájának. A Timóteus levél tökéletesen érvényben van, csak ma nincsenek olyan személyek, akikre vonatkozik. Tehát nincsenek olyan személyek, akiknek törvényes joguk a rabszolgatartás.
acido domingo
2013. július 06. 16:59
A link mulasztásokról és bűnökről írt. Nyilván az Egyház igyekezett a bűneit teológiai érvekkel megtámogatni. Sajnálatos dolog, ha valamivel visszaélnek, de nem jelenti azt, hogy az a valami önmagában rossz és elvetendő.
ottapont
2013. július 06. 13:33
Méltatlan a katolikus dogmatika számlájára írni a feketékkel szembeni negatív megkülönböztetést. Ezzel csak a saját szavahihetőségedet cáfolod.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!