Tarlós: A vallási közösségek erősítik társadalmi kapcsolatokat

2013. július 05. 10:26

A vallási közösségek fontos szerepet játszanak a társadalmi kapcsolatok erősítésében és ápolásában, az emberi kapcsolatok kiteljesítésében – mondta Tarlós István főpolgármester szerdán, az Európai Egyházak Konferenciája 14. nagygyűlésének nyitónapján Budapesten. Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte a jövő hétfőig tartó eseményt.

2013. július 05. 10:26

Tarlós István köszöntőjében kiemelte: Budapesten elevenen él a vallások sokszínűsége, ez pedig harmonizál a jelenlegi városvezetés által képviselt értékrenddel. A különböző felekezetekhez tartozók a kölcsönös tisztelet alapján sokrétű kapcsolatokat tartanak fenn egymással, s az ökumenikus imahetek, a közös karitatív tevékenység és az egyházak számtalan közös rendezvénye jól példázza mindezt – tette hozzá. A főpolgármester arról is beszélt, hogy az Európai Egyházak Konferenciája (Conference of European Churches, CEC) az első olyan szervezetek között volt a második világháború után, amelyek hatékonyan segítették a megbékélést, és munkájával nagy tekintélyt vívott ki. Ezeknek a közösségeknek, valamint a szélesebb együttműködés alapján létrejött Ökumenikus Chartának köszönhető, hogy az egyházak a társadalmi béke meghatározó szereplőivé is válhatnak.

Közölte, mára különösen fontossá vált a házasság és a család intézményének és értékeinek tisztelete, megőrzése, ugyanakkor a családok védelemre és megerősítésre szorulnak. Tarlós István hangsúlyozta: „a családot semmilyen más közösségi létformával szembeállítani nem lehet és nem szabad”. Kitért arra: a nagyvárosokban élőknek alapvető fontosságú a szolidaritás tudatosítása, s a keresztény és más egyházi közösségek Budapesten igen jelentős munkát végeznek ezen a téren is. A főpolgármester azt mondta, a szeretetszolgálatok, az egyházi közösségek missziós munkája elismerésre méltó, Budapest vezetése pedig mindent megtesz azért, hogy az itt folytatott munka hatékonyabbá és teljesebbé váljék.

Az eseményt levélben köszöntötte Áder János köztársasági elnök. Levelében arról írt: „Krisztus követőit összeköti hitük egyetemes üzenete. Ez pedig nem más, mint az élet értéke, méltósága, tisztelete és a szeretet parancsa.” Utalt arra is, az egyházak számára természetes, hogy egyaránt szolgálnak spirituális és társadalmi célokat, ezért „van sok olyan terület, amelyben testvéri küldetésüket együtt teljesíthetik”, az emberiség közös ügyeiben pedig összetalálkoznak céljaik. Így „az ökumené nemcsak teológiai és spirituális együttgondolkodás, hanem a célok közössége is”, a CEC pedig egyszerre együttműködési fórum és felelősségből szőtt háló – mutatott rá az államfő.

Áder János úgy fogalmazott: az elmagányosodás fenyegetése elleni fellépés, a családok védelme közös kötelesség. „E feladatoktól válik Európa igazi missziós területté, ahol nagy szükség van az egyházak egyetemes erkölcsi útmutatására, biztató szavára, tapasztalatára” – tette hozzá. A CEC magyarországi tagszervezete, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) kedden az MTI-vel azt közölte: a kontinens több mint 120 protestáns és ortodox egyházának mintegy 250 delegáltja a szervezet megújulásáról és átfogó reformokról is határoz majd a nagygyűlésen, amelyet a magyar kormány és Budapest pénzügyi támogatásával rendeznek meg, a MEÖT meghívására.

A nagygyűlésen Julio Murray, a Panamai Episzkopális (Anglikán) Egyház püspöke tartja a felvezető előadást csütörtökön, továbbá felszólal Olav Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára is. Az 1959-ben alapított CEC az Európa országaiban működő több mint 120 ortodox, protestáns, anglikán, ókatolikus egyház és negyven társult szervezet közössége. Irodái Genfben, Brüsszelben és Strasbourgban találhatók.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!