Felmérés: a híveket kérdezi médiájáról az evangélikus egyház

2014. január 10. 13:38

A 2012. novembere után új tagokkal újjászerveződött sajtóbizottság célul tűzte ki a Magyarországi Evangélikus Egyház kommunikációjának megreformálását, jobb összefogását.

2014. január 10. 13:38

Az evangélikus egyház sajtóbizottsága döntött arról, hogy egy új információs központ (IK) végezné felállása után a szervezeti egységek közötti koordinációs munkát. Annak vezetője a médiumokhoz befutó információk alapján döntene a hírek feldolgozásának mikéntjéről.

Az eddigi gyakorlat az volt, hogy az evangélikus médiumok, így az evangelikus.hu, az Evangélikus Élet, valamint rádiós és televíziós hírműsorok egymástól független szerkesztőségekként működtek. A párhuzamosságok és a széttagoltság miatt döntött úgy az evangélikus egyház, hogy megpróbálja jobban összehangolni médiatermékei működését.
A tervek szerint a központ már 2014. januártól felállt volna. Ám jelenleg még folyik annak meghatározása, hogy az Információs Központ szervezete gazdaságilag és strukturálisan egyházunk mely egysége alá kerülhetne.

A csúszást a novemberi zsinati ülés szavazása okozta. A november végi zsinati ülésszak elé került (először Fabiny Tamás, majd betegsége miatt Fábri György előterjesztésében) egy olyan javaslat, amelynek lényege az volt, hogy a központ gazdaságilag a Luther Kiadó alatt végezze tevékenységét. Ez a javaslat azonban nem kapta meg a zsinati tagok többségének támogatását.

A tervek szerint a februári ülésszakon újra napirendre kerülne a kérdés.
Az evangélikusok készítettek egy kérdőívet is, amelyben a híveket kérdezik egyházuk médiájáról. A kérdőív itt érhető el.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!