Vaklárma volt a Mechwart ligetnél

2014. január 22. 14:48

Bombariadó volt a Mechwart ligeti K&H bankfiókban, emiatt a környéket lezárták. A gyanús csomagról azonban kiderült, hogy csak iratokat tartalmazott. Az útzárat feloldották, a közlekedés helyreállt.

2014. január 22. 14:48

Egy gyanús táska miatt bombariadó van a Mechwart ligeti K&H bankfiókban, ezért lezárták a II. kerületi Keleti Károly utcát, a bankot pedig 30-40 méteres körben elkerítették. A helyszínen hat rendőrautó tartózkodik.

Szemtanúk szerint a bankból délután egy és két óra között kezdték el kiterelni az embereket. Később a villamosokról is leszállították az utasokat. A forgalomkorlátozásnak köszönhetően a Jászay Mari téren az Index információi szerint óriási dugó alakult ki. A BKK a Facebookon közölte, hogy a járműveik módosított útvonalon járnak.

„A 4-es és a 6-os villamos helyett pótlóbuszok közlekednek terelő útvonalon a Jászai Mari tér és a Széll Kálmán tér M megállók között, nem érintik a Mechwart liget megállót, hatósági zárás miatt. A 11-es és a 111-es autóbusz pedig szintén terelve közlekedik, nem érinti a Horvát utca, a Mechwart liget, a Füge utca, a Rét utca, az Ady Endre utca, a Tapolcsányi utca, az Eszter utca, a Vend utca és a Pusztaszeri körönd megállókat.”

Frissítés:

A gyanús táskát valószínűleg valaki csak a bankban felejtette, csak iratok voltak benne. Az útzárat azóta feloldották és a tömegközlekedés is helyreállt a környéken.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!