Homage to Benedict

2014. február 11. 14:19

Elmúlt egy év mióta XVI. Benedek bejelentette távozását. A számomra ez az a pillanat, amikor vissza kell tekinteni: mit vesztettünk.

2014. február 11. 14:19
Szalai Ákos

„Ám szerintem a legfontosabb veszteség az, hogy még katolikus szerzők is elfeledkeznek arról, amit öt éve, mint XVI. Benedek pápaságának legfontosabb üzeneteként ünnepeltek, ünnepeltünk (mi például itt vagy itt). Ha valaki kezében veszi XVI. Benedek enciklikáit (Deus caritas est, Spe salvi, Caritas in veritate), akkor nyilvánvaló, hogy mit állított pápasága középpontjába: a szeretetet. A szeretetet, a caritast – egész pontosan azt, hogy megszabadítsuk azt a szentimentalizmus, a romantika, a hollywoodi alkotások által ráragasztott cukormáztól. Leegyszerűsítve úgy lehetne ezt megfogalmazni: a szeretet nem szeretet, ha nem figyel arra, hogy az embernek hivatása, nem csak egyszerűen vágyai vannak. Aki szereti a másikat az nem támogatja abban, ami ebben az értelemben a személyisége kárára van – bármennyire is vágyik arra. (Ez persze nem is jelenti a »megítélés« szükségességét – sőt. Szeresd a bűnöst, utáld a bűnt!) Caritas nincs igazság, veritas nélkül.

(Emeljük ki: igazságról és nem igazságosságról beszél. A caritas több, mint az igazságosság. Az igazságosság egyszerűen társadalmi megegyezés kérdése. Lásd Caritas in veritate 6.)

Miközben XVI. Benedek egész pápasága alatt a szeretet fogalmának megtisztításáért harcolt, az új pápát azonnal a szeretet pápájaként kezdte aposztrofálni a katolikus és a világi sajtó - látatlanul.”
 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. február 12. 20:30
Lehet, hogy vesztettünk, de nyeresége is van a lemondásnak: Ferenc pápa fiatalos lendülettel irányítja az Egyházat,Benedek pápa pedig kipihenheti végre a megerőltető munkáját
flora_
2014. február 11. 20:09
Ez van. Nem árt, ha a szeretetet érezzük is, nemcsak beszél nekünk róla valaki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!