Handó: A Fővárosi Törvényszék jobban teljesít

2014. április 14. 16:30

A bírósági igazgatás megújítása meghozta gyümölcsét, a korábban nehéz helyzetben lévő Fővárosi Törvényszék az ügyek befejezését, illetve tárgyalások számát tekintve is az országos átlagnál jobban teljesít – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón.

2014. április 14. 16:30

Az OBH elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét követő sajtótájékoztatón azt mondta: a korábban nehéz helyzetben lévő Fővárosi Törvényszék az ügyek befejezését, illetve tárgyalások számát tekintve is az országos átlagnál jobban teljesít. Hozzátette: A kerületi bíróságokon büntető ügyszakban a korábbi 200 helyett idén már jobbára feleannyi ügy van folyamatban egyszerre egy bíró kezén, polgári ügyszakban pedig 200-ról 130-ra csökkent a folyamatban lévő ügyek száma.

A bonyolultabb, nagyobb terjedelmű törvényszéki ügyekben 40-ről 16-18-ra csökkent az egy bíró kezén egyszerre folyamatban lévők száma, részben az igazgatási intézkedéseknek, részben a létszámbővítésnek, részben a jogszabályváltozásoknak köszönhetően – mondta Handó Tünde.

A törvényszék tájékoztatása szerint tavaly 520 ezer ügy érkezett hozzájuk, a befejezések száma 526 ezer volt. A két éven túli peres ügyek száma ezerrel csökkent.

A sajtótájékoztatón ügyáthelyezésekkel kapcsolatos újságírói kérdésekre elhangzott: a néhány tucatnyi, fővárosból vidékre áttett polgári ügy már lezárult. Van ugyanakkor hét büntetőügy, amelyet befejezés előtt visszatettek a fővárosba, miután az Alkotmánybíróság kimondta az ügyáthelyezések alkotmányellenességét.

Miután azonban ezeknél a visszahelyező döntéseknél az érintettek nem élhettek fellebbezési jogukkal, a Fővárosi Ítélőtábla a közelmúltban visszatette ezeket az ügyeket azokra a vidéki bíróságokra, ahol eddig tárgyalták őket. Jelenleg arra várnak, hogy a korábbi visszahelyező döntések elleni fellebbezési jogukkal élnek-e az érintettek.

Időközben a Fővárosi Törvényszék már jelezte, hogy álláspontja szerint nem illetékes ezeknek az ügyeknek a tárgyalásában. Várhatóan majd az Ítélőtáblának, illetve a Kúriának kell döntenie arról, hogy hol folytatják le például a Hagyó-ügy vagy a sukorói ügy büntetőperét.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2014. április 15. 02:03
„hol folytatják le például a Hagyó-ügy vagy a sukorói ügy büntetőperét” Legkevesebb négy éves perek, de ismerőseimnek is mennek ügyei a fővárosban három-öt éve, egyiküknek egy gyermekelhelyezési pere megy három éve, tavaly napolták el nyár elején őszre, majd ősszel idén tavaszra, és most valamiféle „objektív okokra” hivatkozva megint nyár elejére... de tényleg „jobban teljesít”... a fideszes hülyeség, az... Hát igen, ha már egyszer hazugságcunamiba keveredtek az elvtársak és haveri kutyás inkompetens brancsuk, onnan nehéz arcvesztés nélkül kikeveredni... Mondjuk Handó elvtársnő esetében egy „arcvesztés” talán előnyös is lehetne... tekintve a jelenlegit. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!