Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Tervezett beavatkozás Pakson

2014. augusztus 27. 20:41

A generátor javítása miatt kell a kettes blokk teljesítményét a felére csökkenteni – jelentette be Kovács Antal, a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója.

2014. augusztus 27. 20:41

Egy tervezett beavatkozás keretében a generátor javítását végzik el a paksi atomerőmű kettes blokkjánál, ennek idejére felére csökkentik csütörtökön a blokk teljesítményét – közölte szerdán este Kovács Antal kommunikációs igazgató az MTI-vel.

„A paksi atomerőműnél csütörtökön egy napnál rövidebb, a biztonságot nem érintő beavatkozás során a kettes blokk egyik generátorárnak karbantartása fog megtörténni. A blokk várhatóan még aznap, a késő délutáni órákra újra működik” – tájékoztatott az igazgató.

A közlemény szerint az áramellátás az ország egész területén biztosított a karbantartási munkálatok alatt. Közlemény kitért arra is: az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. minden termelés-kieséssel járó beavatkozásnál – így ezen „rutin-eljárás” esetében is – a közvéleményt a honlapján tájékoztatja.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ProfWilliam
2014. augusztus 28. 08:16
Te jó ég! Orbán Viktor elveszi tőlünk a záromot! Ezzel is biztos a ükepja, testvérének a volt szeretője tulajdonában áló lignitbányát akarja felfuttatni! Sőt biztos jól értesült forrásokból tudom, hogy saját kezűleg akarja felrobbanatani a Pakis erőművet mert Putyin azt mondta neki! EURÓPA SEGÍTS! Fentebb egy átlagos 444-es reakcióposztot olvashattak. :)
hátakkor
2014. augusztus 27. 20:49
2003 áprilisában mega pancserkodàs ment ebben a csarnokban
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!