Emlékhelyet alakítanak ki a Regnum Marianum templom helyén

2014. december 01. 10:39

Feltárják a harmincas években épített, Rákosiék által felrobbantott Regnum Marianum templom altemplomát, és emlékhelyet hoznak létre ott – nyilatkozta az MTI-nek Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója és a Liget Budapest program miniszteri biztosa. Mindennek a költsége százmillió forint lesz.

2014. december 01. 10:39

Méltó emlékhelyet alakítanak ki a Liget Budapest program keretében az egykori Regnum Marianum templomnak – mondta el az MTI-nek a projekt miniszteri biztosa.

 
Baán László emlékeztetett arra, hogy a katolikus templom – a Damjanich utca tengelyében – keresztbe állt volna az ötvenes évek legelején kialakított Felvonulási téren, ezért is bontotta el a Rákosi-rezsim.
 
„Fontos pontja a Liget Budapest programnak, hogy az egykori Regnum Marianum templomnak méltó emlékhelyet állítsunk és ebben szívesen vesszük az érdeklődő civil szervezetek közreműködését is, néhány napja egyeztettem például a Magyar Patrióták Közösségével” – idézte fel a Szépművészeti Múzeumot is vezető Baán László.
 
A tervek szerint feltárják az altemplomot, ott létrehoznak egy emlékhelyet és egy pályázat útján kiválasztott emlékjellel magát a helyszínt is megjelölik.
 
Baán László hozzáfűzte, hogy régészeti feltárást természetesen nem terveznek, hiszen nem régészeti emlékről van szó: a Regnum Marianumot 1931-ben szentelték fel és 1951-ben rombolták le. Ehelyett az altemplom egy részében egy olyan emlékhelyet rendeznek be, amely emlékeztet a templom történeti múltjára, építésének és lerombolásának korára.
 
A miniszteri biztos kiemelte: külön figyelmet fordítottak arra, hogy a Liget Budapest projekt során megvalósuló múzeumi beruházások ne érintsék a Regnum Marianum egykori helyét.
 
Az emlékhely és az emlékjel létrehozásának költségei Baán László becslése szerint néhány százmillió forintot tesznek majd ki.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bölcs Ész
2017. május 04. 13:41
Az emlékhely csupán pótcselekvés. A Regnum Marianum templomot újjá kell építeni!
Öreg
2015. január 06. 16:38
Még mindig nem cáfolta Erdő Péter, hogy a Makovecz templom építés az Ő ellenállásán bukott meg! Ha igen, miért?
Fahrenheit 451
2015. január 05. 18:42
Most írtad le, hogy mi az az óriási különbség, amiért 40-60 év után sem állították vissza - http://hu.wikipedia.org/wiki/Regnum_Marianum_%28templom%29
Fahrenheit 451
2015. január 05. 18:42
"Mivel 1990-ben még élt a rendelet, hogy új templom építésére nem adható engedély, ezért Paskai László bíboros jogutód plébániatemplom építésére adott megbízást Hajnal György atyának. Így a templom jogutódjaként épült fel Zuglóban a Zoborhegy téri Regnum Marianum templom és közösségi ház. A plébánia közösségi házát 1991. novemberében, templomát 1995. júniusában kezdték építeni. Az új templom építkezésének megkezdésekor, 3 méter mélyről Hajnal atya ásatta ki és szállíttatta az új plébánia kertjébe a városligeti templom néhány tartóelemét, az új templomba pedig két kövét mementóul. Az új plébánián – a "regnumos" szellemiségnek megfelelően – kiemelt hangsúlyt kap a fiatalokkal és közösségeikkel való foglalkozás, dr. Hajnal György kanonok-plébános vezetésével. 1995-ben a városligeti Magyarok Nagyasszonya plébánia területét felosztották a szomszédos plébániák között."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!