Az olasz püspöki kar főtitkára elítélte a bevándorlás szigorítását sürgetőket

2015. augusztus 10. 22:03

Az olasz püspöki kar főtitkára szerint „négy fillért érő üzérek” azok a politikusok, akik az Olaszországba történő bevándorlás megnehezítésének javaslatával kampányolnak. Galantino püspök a hatmilliós Jordánia példáját hozta, amely két és fél millió menekültet fogadott be.

2015. augusztus 10. 22:03

Elutasította az olasz ellenzéki pártoknak az illegális bevándorlók befogadását korlátozó javaslatait Nunzio Galantino püspök, az olasz püspöki kar (Cei) főtitkára a Vatikáni Rádióban hétfőn sugárzott interjúban. Galantino „négy fillért érő üzéreknek” nevezte azokat az olasz politikusokat, akik az utóbbi napokban az Itáliába érkező illegális bevándorlók befogadási feltételeinek szigorítását sürgették az olasz kormánytól. Szavai szerint ezek a „rendkívül ostoba” kijelentések semmi mást nem szolgálnak, minthogy egyes pártok szavazatokat tudjanak „összekaparni” maguknak.
Kijelentette: „tudom, hogy a befogadás nehéz, nehéz megnyitni otthonainkat, szívünket, saját világunkat”.

Az olasz püspök beszámolt a Jordániában és az iraki Kurdisztánban tett látogatásáról, és hangsúlyozta, hogy a hatmillió lakosú Jordánia már 2 és fél millió menekültet fogadott be. A Cei főtitkára szerint Olaszországhoz képest Jordániának kevesebb az eszköze, de nagyobb a szíve a bevándorlók iránt.

Galantino nem nevezte meg az általa bírált olasz politikusokat, de az olasz kormány migrációs politikájával szemben legutóbb két ellenzéki vezető is tiltakozott. Beppe Grillo, a legnagyobb olasz ellenzéki párt, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére a blogján közölt egy négypontos javaslatcsomagot, amely szerint szigorúan korlátozni kell a menekültkérelmek számát, mivel Olaszország az egyetlen, amely „tömegesen fogadja be a menedékkérőket”. Az M5S szerint szigorúbban kell őrizni az olaszországi befogadóállomásokat, hogy az onnan kijáró bevándorlók ne követhessenek el bűncselekményeket.

Ha kell, erőszakkal ki kell utasítani Olaszországból azokat, akiknek a menekültkérelmét elutasították. Az illegális bevándorlók, ha menekültkérelmüket elutasították, fellebbezéssel se maradhassanak Olaszországban kérelmük újabb elbírálására várva – írta. Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Északi Liga vezetője pedig Facebook-profilján azt kérdezte az olasz kormánytól, hogy az olasz partokra naponta százával érkező illegális bevándorlókat ki fogadja be, Brüsszel vagy a Vatikán. Salvini Ferenc pápának a menekültek befogadását sürgető felhívására utalt.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) friss adatai szerint év eleje óta több mint 97 ezer migráns érkezett Olaszországba. Tavaly számuk 170 ezer volt.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2015. augusztus 15. 17:15
Először azokat kell elítélnie, akik a menekültáradatot okozzák, és a menekülteket ide irányítják.
smarton
2015. augusztus 13. 22:43
Erdő Péterben is zsidó vér folyik apai ágon. Maga mondta el, hogy otthon héberül beszéltek. Lékai anyai ágon zsidó. Paskai, Várszegi... Hát így lehet. A kikeresztelkedés nem feltétlenül jár identitás vesztéssel. Lásd a zsidók keresztény egyházát, az izraeli zászlóval ékesített hitgyülit.
Romania Mare 1918
2015. augusztus 13. 22:43
Ezek utan kerem a katolikusokat, hogy kussoljanak a migrans kerdesben !
thymian
2015. augusztus 13. 14:02
Valamit nem értek? Ott van a Vatikán, minden menedékkérőt el lehetne helyezni, pénzük is van elég. Mutassák meg mennyire keresztények. " Galantino „négy fillért érő üzéreknek” nevezte" A kufár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!