Táviratot küldött Ferenc pápa Paskai bíboros halálára

2015. augusztus 18. 21:08

Táviratot küldött Ferenc pápa Erdő Péternek, hogy részvétét fejezze ki Paskai László nyugalmazott esztergom-budapesti érsek halála miatt. A pápa apostoli áldását küldi az Úr vigasza és békéje jegyében.

2015. augusztus 18. 21:08

Szomorúan fogadta Paskai László bíborosnak, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek haláláról szóló hírt Ferenc pápa, aki kedden táviratban fejezte ki részvétét Erdő Péternek.

Az esztergom-budapesti érsekhez intézett angol nyelvű táviratában, amelyről a Vatikáni Rádió magyar adása számolt be honlapján, a katolikus egyházfő tudatta, hogy szomorúan értesült Paskai László haláláról, és részvétét fejezte ki Erdő Péter bíborosnak, az egyházmegye papságának, szerzeteseinek és szerzetesnőinek, valamint a világi híveknek. 

A pápa egyben köszönetet mondott Istennek azért, hogy az elhunyt bíboros hosszú éveken át szolgálta a magyar egyházat. A pápa lélekben csatlakozik a temetési szertartásra összegyűltekhez, és apostoli áldását küldi az Úr vigasza és békéje jegyében – olvasható a táviratban.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2015. augusztus 19. 11:34
Leginkább az olasz manapság, de nemzetközi a cég. Magyarországon pont Paskai volt az egyik utolsó pap, aki társalgási szinten tudott latinul.
Energetikus
2015. augusztus 19. 11:33
ez a Ferenc nemcsak pápa - ember is ...
Akitlosz
2015. augusztus 19. 09:33
"angol nyelvű táviratában" Mert a katolikus egyház nyelve az angol.
MINDEN SÉMIT KIRAKNI EURÓPÁBÓL
2015. augusztus 19. 08:44
paskai - pászkai?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!