Ferenc pápa: Az egyház a biztonság érdekében sem zárja be kapuit

2015. november 18. 12:11

Nehéz időket élünk, de az egyház kapui legyenek teljesen nyitva, még akkor is ha ez veszélyekkel járhat – mondta Ferenc pápa a szerdai Szent Péter téren tartott beszédében. A párizsi merényletsorozattal kapcsolatban továbbá kiemelte: a szíveket és a társadalmat is meg kell nyitni.

2015. november 18. 12:11

A biztonság érdekében sem szabad bezárni a kapukat, ez egyház kapui legyenek teljesen nyitottak – mondta Ferenc pápa a Szent Péter téren szerdán tartott általános audiencián a múlt heti párizsi merényletsorozattal kapcsolatban. A katolikus egyházfő a terrorizmus fenyegetése miatti bezárkózás ellen emelte fel szavát. Úgy fogalmazott: az egyháznak ne legyenek „páncélozott” kapui, az „egyházban legyen minden nyitott”

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy „nehéz időket” élünk, és küszöbön áll a december 8–án kezdődő szent év megnyitása, amikor is az egyházfő „kitárja a Szent Péter–bazilika szent kapuját”. Kijelentette, „nemcsak a szent kapukat, hanem a szíveket, az egyházat és a társadalmat is meg kell nyitni”. „Bátorság, (...) nyissuk meg ajtainkat és lépjünk ki a világba, hogy a többiekkel találkozzunk: egyesek ajtóink előtt állnak, és talán nincsen bátorságuk és erejük ahhoz, hogy kopogtassanak” – mondta Ferenc pápa. „Nem adjuk meg magunkat annak, hogy a biztonság miatt egész életünket, a családok életét, a városokat, a társadalmat páncélozott ajtókkal vegyük körbe” – tette hozzá. 

Ferenc pápa megjegyezte: „a kapuk, küszöbök, átkelők, határok kezelése sorsdöntővé vált”. Hangsúlyozta, a kapuknak az a feladata, hogy őrizzenek, nem az, hogy visszautasítsanak. „A kapukat nem szabad betörni sem, ellenkezőleg, belépést kell kérni. A vendégül látást a befogadás szabadságának fénye megvilágítja, az erőszakos invázió elsötétíti” – fogalmazott a pápa. Azt is mondta, hogy az egyház „az Úr házának nem a tulajdonosa, hanem „az Úr házának kapujában álló portás”, akinek „úgy kell fogadnia a belépőket, hogy befogadva érezzék magukat”. A Szent Péter téri audiencián részt vevő húszezer hívőt rendkívüli ellenőrzésnek vetették alá az olasz hatóságok. A Vatikán környékén az olasz csendőrség és rendőrség páncélos járművei és fegyveresei láthatók. 

A Vatikán korábban közölte, hogy Ferenc pápa semmilyen módon nem módosítja a következő hetek programját. November 25–30. között Afrikába utazik, Kenyába, Ugandába és a Közép–afrikai Köztársaságba, ahol november 29–én megnyitja a szent év „afrikai szent kapuját”.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2016. április 20. 00:25
Példát vennék én, körbevenném magam svájci gárdával és egy miniállam infrastruktúrájával, de senki nem akarja finanszírozni!
=nessuno=
2016. április 20. 00:25
Azok a "keresztények", akik a kereszténység "védelmében" xenofób módon lépnek fel, példát vehetnének Ferenc pápától.
brise
2016. április 20. 00:25
Naggyon jó! Akkor mától nem kell belépőjegyet vásárolni és a szentelt bizet sem 1 juróért árulják.... Támogatom. Ha nyitva van, legyen nyitva!
fogd a pénzt és kuss
2016. április 20. 00:24
te inkább foglalkozz a demokratikus koalaició építésével, a vallást meg hagy a vallásosokra, ha lenne nálam kenyér, biztos fejbe basználak kővel, hülyegyerek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!