Eltöröltetné a nyugdíjasok ingyen utazását Tarlós

2016. január 22. 14:53

Módosuló taxisrendelet, leépítés a BKK-nál és a BKV-nál, állami kézbe kerülő agglomerációs közlekedés – sajtótáékoztatót tartott Tarlós István főpolgármester. Tarlós felvetette, hogy át kéne gondolni a 65 év felettiek ingyen utazását. A kenyeret, a tejet, a parizert sem kapjuk ingyen, én is 65 év feletti vagyok – mondta.

2016. január 22. 14:53

Sajtótájékoztatót tartott Tarlós István, ahol a fővárosi tömegközlekedés, az Uber-taxis ellentét került terítékre. Tarlós szerint az uberesek nem fizetnek adót, a taxisok viszont részt vettek a taxisrendelet kialakításában, aminek egyes pontjaival a főpolgármester nem értett teljesen egyet. Elmondta: módosítani fogja a taxisrendeletet, az Ubert viszont nem tudja betiltani. Nem ígérhette, hogy lekapcsolja az Ubert, mert ennyi erővel azt is ígérhette volna, hogy megtanítja a taxisokat repülni – mondta Tarlós az Origo tudósítása szerint.

Tarlós István arra reagálva, hogy Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön azt mondta, a főváros a MÁV-nak 12 milliárd forinttal tartozik, úgy fogalmazott: „nem tudom, hogy a miniszter úr miről beszél”. Egy 2010-es szerződésre hivatkozva azt mondta, hogy „egy huncut fillérrel” sem tartozik a főváros a MÁV-nak. Ellenzéki kijelentésekre reagálva, miszerint csődbe kerül az önkormányzat, Tarlós István azt közölte, hogy a fővárosnak több mint 30 milliárd forintos tartaléka van. A közvilágítás és a szemétszállítás elmaradásával való riogatás „már súrolja a rémhírterjesztés kategóriáját” – mondta Horváth Csaba szocialista politikusra utalva.

Agglomerációs közlekedés: előremutató egyeztetések

A főpolgármester az agglomerációs tömegközlekedésről folytatott egyeztetéseket előremutatónak nevezte. A legközelebbi megbeszélés szombaton lesz Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel az ügyben – közölte, hozzátéve: az az elvárása, hogy a megegyezés szülessen meg a Fővárosi Közgyűlés februári rendes ülése előtt.

Elmondta, a jogszabályok szerint az agglomerációs közlekedés biztosítása állami feladat, vita még az átvétel módjáról folyik. Túl azon, hogy kérik az agglomerációs közlekedés tavalyról elmaradt finanszírozását, azt javasolják: ugyanúgy lebonyolítanák a szolgáltatást, mint eddig, és az állam a Volánnak kifizetné az agglomerációs buszközlekedést – mondta Tarlós István. Hozzátette: olyan határozatot is kívánnak hozni a Fővárosi Közgyűlésben, amely arról szól majd, hogy ha elhúzódik a megegyezés, akkor csak térítés ellenében továbbra is technikailag ellátják a szolgáltatást.

A HÉV-re vonatkozóan Tarlós István elmondta, a szerelvényeket két-három éven belül muszáj felújítani vagy új szerelvényeket kell vásárolni, a pályákat is több szakaszon fel kell majd újítani. Minderre 60-100 milliárd forintra lenne szükség. Tarlós István bejelentette, hogy a körülbelül ezer embert foglalkoztató Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) jelentős – várhatóan 150 fős – létszámleépítés lesz. Hozzátette, a létszámleépítés után lesz a BKK olyan, amilyennek annak idején elképzelte: forgalomszervező és projektkezelő. Elmondta, a BKV-nál 200 fős létszámleépítésben gondolkodnak. Feleslegessé válthat az óbudai garázs és telephely, és ez maximum 400-500 millió forint megtakarítást eredményezhet.

Tarlós a nyugdíjasok ingyen utazásának eltörlését is felvetette

Tarlós István szólt arról is, rákényszerülhetnek arra, hogy a kormánynál felvessék az utazási díjmentesség kérdését. Szerinte a 65 év felettiek ingyenes utazásnak biztosítását át kellene gondolni. A díjkedvezmény még rendben van, de az ingyenességet át kell gondolni, mert „üres kasszából nem lehet közlekedést finanszírozni” – fogalmazott. Ugyanakkor megjegyezte: a díjmentességhez a főváros nem tud hozzányúlni, azt csak állami akaratra lehet meglépni.

Tarlós István kitért arra is, hogy politikailag támogatja a rezsicsökkentést, de annak hatására kevésbé tervezett, nem kívánatos hatások érik a fővárosi közszolgáltató cégeket. 2010 óta összességében a fővárosi közszolgáltató cégeket több mint 54 milliárd forint veszteség érte ezekből az okokból – közölte, hozzátéve: szívesen venné, ha ezt az állami költségvetésben a fővárosnak juttatott „úgynevezett támogatásoknál” figyelembe vennék.

A csillaghegyi öblözet teljes árvízvédelmével kapcsolatban közölte: megkötötték a kiviteli tervekre a szerződést, a munka elkezdése legkorábban 2016 novemberére várható, a kivitelezés időtartamát 18-24 hónapra teszik.

Tarlós István kérdésre válaszolva azt mondta: az agglomerációs közlekedést az állam nem át-, hanem visszaveszi, ugyanis ez állami feladat. Közölte, ha az államhoz kerül a HÉV, akkor valószínűsíthető, hogy két változata lesz a fővárosi bérleteknek: lesz olyan, amely a HÉV-re is érvényes lesz, és ennek nyilván más lesz a díjszabása.

Összesen 620 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2016. január 23. 19:36
Egyetértek Tarlóssal. Valamennyivel hozzá kellene járulniuk a tömegközlekedéshez a 65 év felettieknek is.
kukagyerek
2016. január 23. 14:54
Egy fidesz-cseléd bedob egy rémhírt azért, hogy a szeretett pártja és vezíre majd hősiesen megtudja védeni a zembereket ettől. Ügyes! A birka meg besz@rik a gyönyörtől, hogy milyen jól választott annak idején.
vigyor
2016. január 23. 10:33
Nem. A kedvezmény maradjon és kész. Ez nem is lehet vita kérdése.
KannibálTatárÚr
2016. január 23. 10:11
"Tarlós felvetette, hogy át kéne gondolni a 65 év felettiek ingyen utazását. A kenyeret, a tejet, a parizert sem kapjuk ingyen, én is 65 év feletti vagyok"... Te marha! Adj nekik is olyan nyugdíjat, mint neked van fizetésed és akkor fizessenek az utazásért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!