Megtalálták a feltételezett Aranykéz utcai merénylő holttestét

2016. január 14. 17:43

A Pesti Srácok azt írja, Brno közelében egy erdőben megtalálták Jozef Hamala holttestét, aki a rendőrség feltételezése szerint Jozef Rohác bűntársa lehetett az Aranykéz utcai robbantásban és a Fenyő János elleni merényletben. A férfi 1998-ban tűnt el, meggyilkolása mögött szintén Rohác állhat.

2016. január 14. 17:43

A magyar, a cseh, és a szlovák rendőrség közös munkája révén megtalálták egy Brno-hoz közeli erdőben Jozef Hamala holttestét – írja a Pesti Srácok a szlovák Televízne noviny információi alapján. A Jozef Rohác elkövetői csoportjához tartozó férfi 1998-ban tűnt el, most vélhetően egy alku révén bukkantak rá a nyomozók. A magyar hatóságoktól kapott minta alapján DNS-teszttel sikerül igazolni személyazonosságát.

A magyar rendőrség még az Aranykéz utcai merénylet idején szerzett Hamala rokonaitól mintát, a gyanú szerint ugyanis annak ő is részese lehetett. A vád úgy tudja, Hamala szerezte be és parkolta le a helyszínen azt a Fiat Polskit, amibe a robbanószert tették.

Az is kiderült, hogy Jozef Hamalával két fejlövés végzett. A bűnüldözők sejtése szerint maga Jozef Rohác gyilkolhatta meg, miután a hatóságoknak sikerült őt azonosítani, és ezzel személye veszélyeztette a lévai bűnszervezetet. Az ügy egyik alvilági tanúja azt mondta, Rohác neki személyesen erősítette meg, hogy Hamala „el van temetve”.

A Fogász néven emlegetett Rohácot Magyarország kiadta Szlovákiának. A két országban csaknem 10 életellenes bűncselekménnyel vádolják a férfit. A vádirat alapján Rohác a Boros Tamás és három civil életét követelő robbantást Portik Tamás megbízásából követte el, és ismeretlen megbízó parancsára ő lőtt le Fenyő Jánost, és Domák Ferenc „Cinóbert”. 

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. január 14. 21:44
Nincs olyan sötét titok, hogy azt egy tyúk ki ne kaparná!Vagy egy DNS nyom és egy vamzer kombinációja! De végül ki fizeti Charont?
Paprépa Kinga
2016. január 14. 21:10
Gyárfás kedden, február tizedikén felkeresi Csányi Sándort, majd az OTP-székházból kijövet - az összegyűlt, szenzációra éhes zsurnaliszták előtt - spontán sajtótájékoztatót tartott ,,a személyét ért újabb, minden eddiginél gusztustalanabb" támadások miatt. Sokan hallani vélték, amint a sajttáj után Gyárfás magából kikelve ezt kiabálja: ,,Fenyő minden eddigi határt átlépett, keservesen meg fogja bánni!" Másnap 17 óra 40 perckor Fenyő Jánosnak azonban semmire sem maradt ideje, keserves megbánásra sem. Az egész cikk http://www.magyarmaffia.eoldal.hu/cikkek/a-magyar-maffia/fenyo-janos.html
Paprépa Kinga
2016. január 14. 21:09
Nahát, micsoda "véletlen" egybeesés 1998 februárjának első hetében a Vico-kiadványok tele voltak az úszóbotrány legújabb fejleményeivel; javában folyt a Zemplényi-per, s az úszómenedzser által elmondottak miatt az OTP megvonta a támogatást az úszószövetségtől, melynek főtitkára Gyárfás Tamás volt. Ki is most az Úszószövetség elnöke? Ja, a Napkeltés gyárfás, akit orbán jól elszámoltatott a többi szocionista bűnözővel együtt
Paprépa Kinga
2016. január 14. 21:08
Fenyő (pontosabban az általa fizetett rendvédelmi, banki és nemzetbiztonsági szakemberek) egy kerek évig dolgoztak azon, hogy 1997 nyarára Gyárfásról összeálljon egy kötetnyi anyag, amelyben körülbelül kéttucatnyi (főleg gazdasági) bűncselekmény történeti tényállása szerepelt, állítólagos bizonyítékokkal alátámasztva. A 120 oldalas dossziét hat példányban sokszorosította, majd ezek közül ötöt szétküldött; mindazok megkapták, akiktől Fenyő érdemi lépést várt az ügyben: Horn Gyula miniszterelnök, Kuncze Gábor belügyminiszter, Katona Béla, Nikolits István titkosszolgálati miniszter, Medgyessy Péter pénzügyminiszter, valamint Keleti György honvédelmi miniszter. Pár hét elteltével Fenyő rendőri informátorai jelezték neki, hogy az anyagot Kuncze átnézte, majd ,,intézkedésre" átadta Forgács Lászlónak, az ORFK akkori vezetőjének. A vezérőrnagy nem sokat lacafacázott, s azonnal kiszignálta...na kinek?Kiss Ernőnek, a KBI főigazgatójának, aki viszont (mint már írtuk) Princz Gábor személyes jóbarátja volt. Márpedig akkoriban Princz és Gyárfás igencsak egy hajóban eveztek - legalábbis ha az ember Fenyő oldaláról nézte a versenyt. Külön érdekesség: Fenyő informátorai szerint az Aradi utcai KBI-központba megérkezett anyagból hiányzott mintegy 15-20 oldal - azok, amelyek a leghúzósabb Gyárfás-bulikról szóltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!