Schiffer a vörösiszap-ügyről: Jobb törvényt kellett volna alkotni!

2016. február 10. 15:48

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője szerint a büntető törvénykönyben lévő hiányosságok miatt született meg a felmentő ítélet a vörösiszap-ügyben, éppen ezért az LMP törvénymódosító javaslatot ad be. Eszerint a környezet- és természetkárosítás bűntettét az is elkövetné, aki nem teljesítette ellenőrzési kötelezettségét.

2016. február 10. 15:48

Az LMP a kolontári iszapömléssel kapcsolatos első fokú, sokak által bírált ítélet meghozatala után ismét benyújtotta azon törvénymódosító javaslatát, amely hasonló esetekben büntetné a nem megfelelő ellenőrzést.

Schiffer András társelnök-frakcióvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatóján bírálta a felmentő ítéletet kifogásolókat és azt hangsúlyozta: a törvényhozónak a törvényekkel kell foglalkoznia és nem bírósági ítéletekkel. A politikus a jogalkotó felelősségének tartotta olyan jogszabályok megalkotását, amelyek alapján a bíróságnak el kell marasztalnia a felelőtlen vagy akár korrupt hivatalnokokat.

Kifejtette: a 2010-ben benyújtott javaslatukhoz hasonlóan a büntető törvénykönyvben kiegészítenék a környezet- és természetkárosítás tényállását. Eszerint a bűntettet az is elkövetné, aki nem teljesítette felügyeleti, ellenőrzési kötelezettségét akár állami alkalmazottként, akár egy cég ellenőreként. Az LMP azt is követeli, hogy a hivatalos eljárás körében elkövetett vesztegetés is legyen önálló tényállás a Btk.-ban – fűzte hozzá.

Sallai R. Benedek LMP-s országgyűlési képviselő sérelmezte, hogy a környezetkárosítás lényegesen nagyobb számban fordul elő, mint ahány eljárás indul ilyen esetekben.

Beszámolt arról is: pártja vizsgálja a környezeti felelősségbiztosítás bevezetésének lehetőségét annak érdekében, hogy a környezetet veszélyeztetve működő vállalatok hozzájáruljanak a károk felszámolásához. Ahogy fogalmazott: a profitnak mindig van gazdája, a károknak sosincs, azt mindig az adófizetők állják.

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2016. április 12. 20:39
Schiffer a vörösiszap-ügyről: Jobb törvényt kellett volna alkotni! A Fidesztől ez nem várható el. A nagy törvényhozási lázban nem győzi toldozni-foldozni az általa hozott törvényeket. Az alaptörvénynek is csak egy biztos pontja van: a módosítás. 6 év alatt most akarják hatodszorra módosítani.
madarasi.abel
2016. február 17. 12:48
Nagy csúsztatás, hogy bárki olyat állított volna, a tulajoknak nincs felelősségük. De van, az, amit a törvények meghatároznak. És ha a hatályos törvények szerint ez esetben nem lehetett őket bűnösnek nyilvánítani, akkor bizony a törvények szarok.
madarasi.abel
2016. február 17. 12:48
"Ne azok legyenek már a törvényhozók, akik maguk sem tartják be a törvényeket." Te most tesületileg ki akarod vágni a parlamentből az egész komcsi fideszes bagázst? Miért mész szembe a népakarattal, a kisemberek érdekeivel?
Lotti
2016. február 14. 12:35
"átminősítették veszélytelenre" Tehát hibás volt (nyilván most is az) a szabályozás. Schiffer pont ezt mondja: új törvényi szabályozás kellene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!