Háromszorosan is mázlista Kulka János

2016. május 06. 06:27

Legalábbis a valasz.hu cikke szerint többszörösen is nagy szerencsére volt szüksége a színésznek ahhoz, hogy megkapja azt az ellátást, amely világszerte a legmodernebbnek számít a már igazolt hatásúnak minősülők közül.

2016. május 06. 06:27

Elsőre azt hihetnénk, Kulka János esetében az egészségügy hibázott, amikor a mentő előbb a fővárosi Honvéd kórházba, majd az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe szállította. Valójában a legjobb dolog történt, ami egy szélütéses beteggel megeshet. Sőt, egyszerre három is.

1. Környezete azonnal mentőt hívott, ez lehetőséget adott a modern eljárások elvégzésére. Késlekedés esetén ezek nem alkalmazhatóak.

2. Rögtön az ország 39 stroke-központjainak egyikébe vitték, és megkezdték a kezelését.

3. Felismerve, hogy műtétre van szükség, riasztották a világ legmodernebb igazolt hatásosságú ellátására képes szupercentrumot, ahol elvégezték az életmentő műtétet.

Ám nem minden magyar állampolgár reménykedhet hasonló ellátásban, és nem azért, mert a művésszel kivételeztek volna. Egy nemzetközi kutatás szerint hatalmas ellátási különbség van Magyarországon, attól függően, hol és mikor kap szélütést valaki. 

 

*Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2016. május 13. 22:24
Aki szélütést kap, annak azért alapból nincs mázlija. (ezt valószínűleg a Splendidea Communications Kft.-nél is tudják)
OberEnnsinnen
2016. május 13. 22:24
"2. Rögtön az ország 39 stroke-központjainak egyikébe vitték, és megkezdték a kezelését. 3. Felismerve, hogy műtétre van szükség, riasztották a világ legmodernebb igazolt hatásosságú ellátására képes szupercentrumot, ahol elvégezték az életmentő műtétet." Így van ez, amikor a Matolcsy meg az Orbán ellopja a pénzt az egészségügytől is.
kohntalan
2016. május 13. 16:41
A prolik nem kapnak ilyen ellátást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!