Chilcot-jelentés: szükségtelen volt az iraki háború

2016. július 06. 13:41

Elkészült az iraki háborúban történt brit részvételt vizsgáló Chilcot-bizottság jelentése. A tizenkét kötetből álló jelentést összefoglalva John Chilcot, a bizottság vezetője elmondta: katonai intervencióra szükség lehetett volna egy ponton, de 2003 márciusában Szaddám Husszein rezsimje nem jelentett közvetlen fenyegetést az Egyesült Királyságra. A jelentés szerint Tony Blair akkori munkáspárti miniszterelnök eltúlozta a veszélyt.

2016. július 06. 13:41

Nagy-Britannia úgy csatlakozott 2003-ban az iraki hadműveletekhez, hogy lett volna még lehetőség az akkori iraki rezsim fegyverzetének békés leszerelésére – állapította meg az iraki háború hátterének feltárására hét éve kezdődött hivatalos brit vizsgálat, amelynek eredményét szerdán ismertette Londonban a vizsgálóbizottság vezetője. A tizenkét kötetből álló, 2,6 millió szavas vizsgálati jelentés szerint az invázió kezdetének idején nem a katonai beavatkozás volt a végső lehetőség az iraki válság rendezésére.

Sir John Chilcot egykori magas rangú diplomata, a 2009 nyarán kezdődött vizsgálat vezetője a jelentést ismertetve kijelentette: lehet, hogy a katonai intervenció Irakban „egy bizonyos időpontban” szükségessé vált volna, de 2003 márciusában Szaddám Huszein akkori iraki diktátor rezsimje nem jelentett közvetlen fenyegetést. Sir John hozzátette: a bizottság megállapítása szerint „távolról sem kielégítő” az a mód, ahogy annak idején a kormány törvényesnek minősítette a brit katonai beavatkozást.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. július 06. 18:39
Hazudtak éjjel, hazudtak nappal....
baar
2016. július 06. 16:48
Akkor most jön Nürnberg 2016? És tessék mondani akasztani is fognak?
kjkj945
2016. július 06. 16:18
És a hon védésével kezdődik a háború?? Ja úgy kezdődőtt, hogy a megtámadott visszaütött.
2016. július 06. 16:08
Két nagyszerű profilkép a két háborús bűnösről. Már csak le kell őket tartóztatni emberiség ellen elkövetett háborús bűncselekmények miatt. Véletlenül nem látta őket valaki?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!