Ferenc pápa: Segíteni kell az elesetteket!

2016. július 30. 13:09

Ferenc pápa a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón tartott szentmiséjén hangsúlyozta: az egyháznak nyitottan és gyengédséggel kell segítenie a legelesettebbeket. A katolikus egyházfő Máriához fohászkodva azt kérte: tanítsa meg az egyházat arra, hogy „konkrét módon ápolja Jézus sebeit a rászoruló testvérekben, a közeliekben és a távoliakban, a betegekben és a migránsokban egyaránt”

2016. július 30. 13:09

Az egyháznak nyitottan és gyengédséggel kell segítenie a legelesettebbeket - hangsúlyozta Ferenc pápa szombaton azon a zártkörű szentmisén, amelyet a krakkói II. János Pál szentélyben lengyel papok, szerzetesek és kispapok jelenlétében mutatott be. A katolikus egyházfő a krakkói Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) alkalmából szervezett lengyelországi zarándoklata negyedik, utolsó előtti napján mutatta be a szentmisét.

Jézus „kezdettől fogva arra vágyik, hogy az egyház megnyíljon a világ felé, kivonuljon a világba” - fordult Ferenc pápa a szentélyben és annak előterében összegyűlt egyházi személyekhez. A világban úgy kell jelen lenni, ahogyan a megtestesült Isten, vagyis Jézus van jelen: nem holmi hatalom birtokosaként, hanem úgy, mint aki szolgál, aki örömhírt terjeszt - fejtette ki a pápa.

A keresztre feszítés és a feltámadás után is zárt ajtók mögött tartózkodó apostolokról és a hitetlen Tamásról szóló evangéliumi olvasmányra utalva a pápa arra figyelmeztetett: a papok, a szerzetesek életében gyakori a kísértés, hogy „félelemből vagy kényelemből kissé magukba forduljanak, bezárkózzanak saját környezetükbe”; Jézus viszont arra szólítja követőit, hogy „lépjenek ki önmagukból”, keljenek útra. Az ilyen magatartás a pápa szerint olyan életet teremt, amely „a konkrét szereteten, vagyis a szolgálaton és a mások iránti nyitottságon alapul”, és amelyben „nem léteznek saját kényelmünket szolgáló zárt terek, magántulajdonok”.

Az irgalmasság „nagy csodájához” nem kellett már hozzátenni semmit - mondta a pápa, utalva ezzel Jézus áldoztatára és megváltó szerepére. Mindazonáltal létezik bizonyos kihívás, vagyis megnyílik előttünk a tér ahhoz, hogy „mi, akik a szeretet szellemében részesültünk, csodajeleket tegyünk” - biztatta a pápa az egybegyűlteket.

Evangélium: az isteni irgalom eleven könyve

A szentatya az isteni irgalom eleven könyvének nevezte az újszövetségi evangéliumot, amelyet szerinte „folyton olvasnunk kell, folyamatosan újra kell értelmeznünk”, mivel az „fehér lapokkal végződik, azaz nyitott könyv marad”. A híveknek és a lelkipásztoroknak pedig az a hivatásuk, hogy az evangéliumot, az örömhírt továbbírják, mégpedig „azonos stílusban, vagyis az irgalmasság cselekedeteit teljesítve” - tette hozzá.

Máriához fohászkodva azt kérte: tanítsa meg az egyházat arra, hogy „konkrét módon ápolja Jézus sebeit a rászoruló testvérekben, a közeliekben és a távoliakban, a betegekben és a migránsokban egyaránt”, hiszen „a szenvedőket szolgálva Krisztus testét dicsőítjük”.

A szentmise előtt a pápa egy másik krakkói szentélyben, az Isteni Irgalmasság bazilikájában az irgalmasságkultusz terjesztője, szent Fausztina ereklyéinél imádkozott, majd meggyóntatta az IVT öt résztvevőjét. Délután a pápa a krakkói kúriában az összes világrészből származó 13 fiatal társaságában ebédel, este pedig az Irgalmasság Kampusza nevű, Krakkó melletti mezőn megnyitja az IVT résztvevőinek éjjeli imavirrasztását.

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ancilla
2016. október 21. 07:32
Ne haragudj, de nem emlékszem arra, hogy a "jó szándékú" kitétel szerepelt volna bármelyik buzdításában a migránsok befogadásával kapcsolatban. Az pedig, hogy "a szűrés állam feladat" - szép elmélet, csak sajnos kivitelezhetetlen. Mi alapján kellene szűrni? Pl. a gyerekeket engedjük be? Gondolj a legutóbbi esetre, amikor 12 éves fiú robbantott, és a másik is robbantott volna... ha nem fogják el időben. Vagy? Mi alapján kell szűrni szerinted? És hol mondott olyat F. pápa, hogy szűrjön bárki? Szerintem nála ez sem megengedett! A feltételezésedet tiszteletben tartom...
acido domingo
2016. augusztus 31. 13:20
'Teljesen úgy jött le, hogy elítéled a szektákat' Bizonyos kérdésekben csakugyan nem értek egyet más felekezetek tagjaival:) A tiszteletet azonban meg szoktam adni mindenkinek, és egy vitát sem próbáltam még lezárni azzal, hogy 'te nem vagy katolikus, honnan is tudhatnád ezt'. A fordítottjára viszont már volt példa ('látszik, hogy nem vagy megtért keresztény, ezt nem tudhatod'). A katolikus egyház különben nem bontja szét a protestáns felekezeteket 'történelmi egyházakra' és 'szektákra'. Nem is lenne sok értelme. Azt nem tagadjuk, hogy destruktív szekták létezhetnek. Hogy ki mit sorol közéjük, az viszont már ízlés dolga.
acido domingo
2016. augusztus 30. 16:33
'A fogalmazásodban jól szembeötlő, hogy a szekta lekicsinyelt/ elmarasztalt. De, miért? ' Nem én kicsinylem le, hanem az általam látott skandináv krimik, amelyekben a kereszténység csak perverziók kapcsán jelenik meg.
u.cserkész
2016. augusztus 28. 23:05
Ha Tomori Pál püspök hallaná/olvasná ezt a sok álszent, öngyilkos dumát....:-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!