Ők a legboldogabbak Magyarországon

2016. szeptember 15. 23:56

Arról talán tudnak már néhányan, hogy a Földnek vannak olyan országai, ahol nem a GDP-vel mérik sikerességüket, hanem boldogságindexet számolnak. Magyarország nem tartozik ezek közé, de az MTI híradása szerint olyan felmérés már készült nemrégiben, hogy hol élnek és kik azok, akik a legboldogabbak hazánkban.

2016. szeptember 15. 23:56

Magyarországon először készült olyan kutatás, amely megmutatja, hogy a különböző régiókban és városokban mennyire érzik magukat boldognak az emberek, és ez milyen összefüggésben van az életkorral, a családi állapottal vagy éppen az iskolázottsággal.

A kutatás egyik célja az volt, hogy láthatóvá váljon, melyek azok a térségek, ahol boldogabbak vagy kevésbé boldogok az emberek, hogy aztán célzott kezdeményezésekkel lehessen segíteni ott, ahol erre a legnagyobb szükség van – emelte ki Bagdi Bella személyiségfejlesztő tréner, a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke, a kutatás kezdeményezője a program budapesti sajtótájékoztatóján kedden.
   
Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológia Laboratóriumának vezetője, a felmérés szakmai irányítója elmondta, hogy a kutatással ki akarták deríteni, milyen széles skálán mozog a magyar lakosság boldogságszintje és ez milyen összefüggésben van a demográfiai és a pszichológiai tényezőkkel. 
   
A térkép tehát a boldogság eléréséhez és megtartásához szükséges képességek közötti párhuzamok segítségével mutatja meg, hogy hol és mennyire boldogok a magyarok – fűzte hozzá. 
   
Elmondta, hogy a kutatásban részt vevő nők mindenhol boldogabbnak vallották magukat, de az is látszik, hogy minél kisebb egy település, annál derűsebben látják a világot a lakói, illetve, hogy a magyarok 12,3 százaléka sorolható azok közé, akik a mentális egészség csúcsán vannak. Boldogabbak a diplomások, a nyugat-magyarországiak, illetve azok, akik hatékonyan kezelik a stresszhelyzeteket és az átlagosnál jobb képességekkel rendelkeznek a boldogságteremtés és a boldogság fenntartása terén. A párkapcsolatban élőknek is több öröm jut az életben, a legboldogabbak pedig egyértelműen a nagycsaládosok; minél több gyerek van egy családban, annál elégedettebbek az életükkel.
   
A legboldogtalanabbak Nógrád, Heves, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élők. Oláh Attila elmondta azt is, hogy a boldogság világnapja alkalmából az ENSZ felkérésére minden évben közzéteszik az országok boldogságrangsorát, amelyet összetett mutatók alapján készítenek el. „A mi kutatásunk több mutatója megegyezik ezzel a nemzetközi kutatással, hogy nemzetközi adatokat is mérhessünk, de alapvetően a mi célunk azoknak a pszichológiai tényezőknek a vizsgálata volt a boldogságszinttel összefüggésben, amelyeknek fejlesztésére a pszichológia tudománya eszközökkel rendelkezik."
   
Az eredmények szerint az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jóllét szoros együttjárást mutat a mentális egészség szintjével. A nemzetközi kutatási eredményekhez viszonyítva a vizsgált magyar populáció 12,3 százaléka éri el a mentális egészség csúcsállapotát, ezzel az értékkel Magyarország európai viszonylatban hátulról a hatodik helyen áll, Bulgáriát, Szlovákiát, Oroszországot, Portugáliát és Ukrajnát megelőzve.
   
A kutatással arra is szeretne rávilágítani, hogy a boldogság, a pozitív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak a mentális egészség meghatározásában, befolyásolják a munkavégzés hatékonyságát és a várható élettartamot is" – fűzte hozzá.
   
A szakemberek úgy tervezik, hogy ezentúl évenként megismétlik majd a felmérést, hogy nyomon követhessék, hogyan alakul a magyarok boldogságszintje.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!