A díj alapításának szándéka a társadalmi hasznosulás szempontjából látható, már befektetett erőfeszítések támogatása volt, három kiemelt terület: innováció, együttműködés, önkéntesség együttes értékelésére alapozva. Nézd meg a videókat és jelöld be, amelyik szerinted a legjobb!
2016. november 10. 21:58
p
0
0
0
Mentés
Az Új Nemzedék Díj általános célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet arra, léteznek olyan együttműködésen és önkéntes tevékenységeken alapuló innovatív kezdeményezések, amelyek az ifjúsági korosztályt szólítják meg, és a célcsoport bevonásával valósulnak meg.
A pályázat során egy nyertes szervezet vagy informális csoport projektje kerül elismerésre, három kiemelt terület innováció, együttműködés, önkéntesség együttes értékelésére alapozva.
A pályázati kiírásról itt, az Új Nemzedék díjról pedig itt olvashatsz bővebben.
A szavazás 2016.11.10-én éjfélkor zárul, az azután érkezett szavazatokat nem veszik figyelembe.
A döntősök:
10. Tabulapláza Alapítvány - Labor Café
A döntősök rövid szöveges és kékes bemutatása, valamint maga a szavazás itt érhető el.
„A bővítés most újra beindult, de ha ebből Törökországot kihagyják, az stratégiai hiba lesz” – mondja Mehmet Kemal Bozay. A török külügyminiszter-helyettessel az NKE-n tartott előadása után beszélgettünk a török stratégiai gondolkodásról, a világrendváltásról, Törökország EU-aspirációiról, valamint arról, miért kiemelt kapcsolat számukra a magyar. Interjúnk.
A demokrácia kizárólag az emberek közti kompromisszumra hivatkozva igazolható. Pedig innen van a demokratikus politika olykor teljes hitelességi zűrzavara is.
Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatását a két állam 75 éves kapcsolatfelvételének évfordulójához méltó eseményként értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Orbán Viktor és az ázsiai vezető több megállapodást, illetve beruházást is aláírt.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
5
0
34
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!